Frekvencia-árverés: a Kúriához fordult a Vodafone

A Kúriához fordult a Vodafone a 900 MHz-es frekvencia-árverés ügyében hozott jogerős bírósági ítélet felülvizsgálata érdekében – tájékoztatta tegnap a mobilszolgáltató az MTI-t. Az operátor azt követően jelentette ezt be, hogy a Magyar Telekom szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölte: a felülvizsgálati eljárás befejezéséig a Kúria felfüggesztette a Fővárosi Törvényszék ítéletének végrehajtását.

Amint az ismert, a Fővárosi Törvényszék 2012. szeptember 12-én hozott jogerős ítéletet, amellyel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) árverést lezáró határozatát hatályon kívül helyezte. A bíróság szerint az NMHH súlyos eljárási szabálytalanságokat követett el az aukció során, többek között az érvényes kormányrendelet szerint nem is vehette volna nyilvántartásba jelentkezőként az állami konzorciumot, illetve a nemzeti roamingszerződés kötelező előírása sem felelt meg a törvényi feltételeknek.

A frekvenciaaukció eredményének érvénytelenítése értelemszerűen húsba vágóan érintette az új szereplőként piacra lépni akaró – erre az árverésen jogosultságot szerzett konzorcium, a Magyar Posta, az MFB Invest és a Magyar Villamos Művek (MVM) triója által megalapított – MVPI Mobil Zrt.-t, melynek jövője ezzel bizonytalanná vált. Ugyanakkor a már működő szolgáltatók sem örülhetnek, hiszen az árverésen elnyert blokkjaikat ők sem vehetik használatba. Közülük a Vodafone – mely éppen e frekvenciákra építve bővítette 90 százalékosra országos 3G-lefedettségét – a döntés első számú kárvallottja.

Noha a Fővárosi Törvényszék jogerős ítélete ellen fellebbezni nem lehetett, annak felülvizsgálatát kérhetik az érintettek a Kúriától – a Vodafone élt ezzel a lehetőséggel. Az IT café megkérdezte az MPVI Mobilt is, de az új társaság egyelőre nem lépett. Amint lapunknak megküldött válaszukban írják: „A Kúriához felülvizsgálati kérelmet az MVPI nem adott be, de amennyiben így döntenénk, e lépés megtételére még egy hónap rendelkezésünkre áll.”

A Vodafone a Fővárosi Törvényszék ítéletével szemben felülvizsgálati kérelmet és végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmet terjesztett elő. A végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem alapján a Kúria az eljárás lezárultáig felfüggesztette a törvényszéki ítélet végrehajtását, ez azonban az ügy érdemét nem érinti, erről a Kúria a felülvizsgálati eljárás eredményeként a későbbiekben fog határozni.

Azóta történt

Előzmények