Közel 1,4 millióan lógunk széles sávon

Idén márciusában 1,39 millió fölé emelkedett a vezetékes széles sávú előfizetések száma – közölte ma a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH). A szakhatóság jelentése az egykori monopolszolgáltatók, a vezető alternatív szolgáltatók és a négy legnagyobb kábeltelevíziós társaság önkéntes adatközlésére épül.

Hirdetés

A telefonvonalon ADSL-szolgáltatásra előfizetők száma márciusban 0,5 százalékkal, közel 763 ezerre emelkedett, míg a kábelmodemes előfizetéseké ennél nagyobb mértékben, 1,4 százalékkal nőtt. A gyorsjelentésben szereplő négy legnagyobb kábelmodemes szolgáltató (UPC, T-Kábel, Fibernet, DIGI) előfizetőinek száma a hónap végén 446 ezer volt, és mivel a négy cég részesedése a teljes kábelmodemes piacon mintegy 70 százalékos, így a széles sávú internetszolgáltatásra kábeltelevíziós hálózaton keresztül előfizetők száma országosan 628 ezer körül volt március végén. Ez azt jelenti, hogy a broadband előfizetések száma Magyarországon – a vezeték nélküli hozzáféréseket nem számolva – március végén körülbelül 1,391 millió volt az egy évvel korábbi 1,086 millió és a 2007. végi 1,327 millió után.

Az NHH jelentése ezúttal arról is megemlékezik, hogy az International Technology and Innovation Foundation nemrég felmérte az internet elterjedtségét és sebességét, valamint árát a világ országaiban. A listáról kiderül, hogy Európa a világ internet-nagyhatalma, hiszen az első 15 között tíz európai ország található, igaz, a listavezető Dél-Korea és a második Japán. Magyarország Kelet-Európából egyedüliként jutott a legjobb 25-be.

A széles sáv terjedésével párhuzamosan – ugyancsak a megszokott trendnek megfelelően – márciusban is tovább csökkent a bekapcsolt vezetékestelefon-vonalak száma, 12 ezerrel, 3 millió 224 ezerre. Közvetítőválasztással az előző havi 745 ezer után csak 722 ezren éltek. Az idei  harmadik hónapban az előfizetők mintegy 7 ezer számot hordoztak, így a 2004 januárja óta más szolgáltatóhoz átvitt vezetékes számok száma összesen közel 266 ezerre nőtt – áll a jelentésben.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények