Névtelenül a Térképen

A Google Térkép új szolgáltatása lesz béta változatban némelyeknek most bekapcsolt inkognitó üzemmód.

Nem mondunk újat azzal, hogy a Google rendkívüli módon kíváncsi személyes adatainkra, például arra, hogy mikor merre jártunk – ennek összegyűjtésében pedig remek segédeszköz neki a Google Térkép, melyből nemcsak a keresési adatbázist és a meglátogatott helyeket menti el, hanem azt is, milyen útvonalat jártunk be.

Hirdetés

Az így megszerzett adatokat persze később törölhetjük (vagy legalábbis kapunk ilyen opciót), de a közeli jövőben már magát az adatgyűjtést is kikapcsolhatjuk majd, a Google Chrome inkognitó módjának mintájára. Az ennek megfelelően Google Maps Incognito Mode-ban tehát nem követ majd bennünket a Google, és nem menti el az elindított kereséseket sem. Az aktivált üzemmód optikailag is hasonlít majd a Chrome-ban látottakhoz, tehát az alapszín feketévé változik, a térképen helyzetünket mutató elem pedig szürkévé.


[+]

Az új incognito mód egyelőre a Térkép bétatesztjében résztvevő egy kisebb részénél vált elérhetővé, arról nincs információnk, hogy a nagyközönség számára mikor kapcsolják be.

Előzmények