Hirdetés

Hivatalos: nevet vált a Pannon

A norvég Telenor százszázalékos tulajdonában lévő Pannon felveszi az anyavállalat nevét – írja piaci forrásoktól származó információkra hivatkozva az MTI. A mobilszolgáltató az Index kérdésére nem kommentálta az értesülést, csupán annyit közölt: ma délben sajtótájékoztatót tartanak, amelyen fontos bejelentést tesznek.

Az operátor Pannon GSM néven 1994-ben jelent meg a magyar mobiltávközlési piacon. A cég nagyobb arculatváltást 2006-ban hajtott végre, átemelve az anyavállalat Telenor márkajellegzetességeit, többek között a világoskék propellert formázó logót. A cégnévből ekkor tűnt el az idővel természetszerűen elavuló mobiltechnológiára utaló GSM betűszó is.

A hazai piacon 2004-ben a Westel cserélte le a nevét T-Mobile-ra. Ez a névváltás piaci információk szerint 2–4 milliárd forintba került.

A Pannon ma Magyarország második legnagyobb mobilszolgáltatója. Tavaly a vállalat árbevétele 6 százalékkal, 177 milliárd forintra, EBITDA-ja pedig ugyancsak 6 százalékkal, 73,4 milliárd forintra csökkent. Egy hónappal ezelőtt 200 saját munkatárs és 50 külsős dolgozó elbocsátását jelentették be, a lépéstől 1,9 milliárd forintos megtakarítást várnak.

Frissítés: A Pannon ma délben tartott sajtótájékoztatóján hivatalosan is bejelentette a névváltást, de azt, hogy arra miért van szükség, nem árulták el. A rendezvényen Anders Jensen vezérigazgató azt mondta: a Telenor név felvételére három hónapon belül sor kerül, és az idén a működési költségekből lefaragni tervezett 3-4 milliárd forint egy részét költik majd a márkaváltásra.

Azóta történt

Előzmények