A netkávézók eddig illegálisan használtak Windowst

A múlt héten írtuk meg, hogy a Microsoft idén január 1-jétől egy újfajta licencelési opciót vezetett be. Az ún. „kölcsönzési jogot biztosító licencet” (Rental Rights License) a windowsos számítógépek gépidejét mások számára pénzért árusító vállalkozások számára találták ki, mivel a Windows és az Office eredeti végfelhasználói szerződése egyértelműen tiltja a termékek bérbe- vagy kölcsönadását, lízingelését harmadik fél számára.

Az új konstrukció ún. kiegészítő licenc, azaz önmagában nem, csupán egy érvényes Windows- vagy Office-licenc mellé vásárolható meg, és a Microsoft szabályait betartani akaró érintett vállalkozásoknak minden, a kérdéses szoftvereket futtató géphez be kell szerezniük. A Rental Rights License ára gépenként néhány tíz dollár (a kiszivárgott információk szerint az Office Professionalhoz 58, Office Standardhez 45, a Windowshoz pedig 23), ennek fejében a konfiguráció életciklusának végéig jogosult bérbe- vagy kölcsönadni a PC-t a licenctulajdonos.

Mivel a licenc kapcsán több kérdés is felmerült bennünk és a hírhez tartozó fórumban is, a Microsoft Magyarországtól kértünk bővebb felvilágosítást. Kérdéseinkre Lerch Attila üzletfejlesztési igazgató válaszolt:

A 2010. január 1-jétől bevezetett Rental Rights License alapvetően milyen vállalkozásokat, szervezeteket céloz meg? Azaz: konkrétan kik érezhetik megszólítva magukat?

Azon cégek, amelyek bérbe adnak, lízingelnek vagy kiszerveznek Microsoft Windowst vagy Microsoft Office-t futtató PC-ket, például többek között netkávézók, hotelek, rendezvényszervező ügynökségek. Természetesen a tisztánlátás érdekében szívesen állunk mindazon ügyfeleink rendelkezésére – akár partnereinken keresztül, akár közvetlenül –, akik a licenceléssel kapcsolatban érintettnek érzik magukat.

Jól értem, hogy ők eddig effektíve illegálisan használtak windowsos számítógépeket a tevékenységükhöz? Ha igen, szankcionálta-e ezt bármilyen módon a Microsoft?

Igen, ezek a cégek eddig illegálisan használták Microsoft Windowst futtató számítógépüket a tevékenységükhöz. Amennyiben a Microsoft tudomására jut ilyen jogsértés, megteszi a megfelelő lépéseket, ugyanakkor a Microsoft nem hatóság, nem az ő feladata az illegális szoftverhasználat szankcionálása, hanem a rendőrségé vagy az APEH-é.

A licenc bevezetését követően számíthatnak-e ellenőrzésekre e vállalkozások? Egyáltalán: van-e jogi, egyéb lehetőségük a Rental Righst License használatának kikényszerítésére?

Amennyiben tudomásunkra jut ilyen eset, megtesszük a megfelelő lépéseket, de ismétlem, nem a Microsoft feladata a vállalkozások ellenőrzése, hanem az ezért felelős hatóságé, azaz a rendőrségé vagy az APEH-é. A bérleti joggal nem rendelkező Microsoft Windowst vagy Office-t futtató számítógépek bérbe adása az illegális szoftverhasználat kategóriájába esik, ezért a szankcionálása is megegyezik azzal.

Egy olvasónk vetette fel, hogy a licenc hatálya alá eshetnek az eMagyarország pontok/teleházak vagy a windowsos bankautomaták is. Valóban ez a helyzet?

Ezen szervezetek, illetve eszközök eltérő licencekkel rendelkeznek. A teleházak és egyéb civil szervezetek számára például a Microsoft maga adományozott szoftvereket, így ezek használata teljes mértékben legális, a bankautomaták pedig nem normál kereskedelmi forgalomban kapható szoftvereket futtatnak, amelyeknek licencelési feltételei teljesen mások.

Azóta történt

Előzmények