Ingyenes anyagokkal segíti az informatikatanárokat a NetAcademia

Több mint 300 online tanfolyamot, köztük fejlesztői, rendszergazdai és általános számítástechnikai kurzusait, tesznek hozzáférhetővé a hazai pedagógusoknak.

A NetAcademia bejelentette, hogy mostantól minden hazai infotanár díjmentesen férhet hozzá az online informatikai kurzusokat tartó szervezet teljes tanfolyamkínálatához. A csomagban több mint 300 általános számítástechnikai, illetve fejlesztői és rendszerüzemeltetői tanfolyam érhető el. „Hiszünk abban, hogy az informatika az alapműveltség része kell, hogy legyen, s ebben meghatározó az, amit a mostani 18 év alattiak megtanulhatnak. Ezért döntöttünk úgy, hogy az infotanárok számára – akik képesek a fiatal generáció tudását ezen a területen szélesíteni – díjmentesen biztosítunk teljes körű hozzáférést kurzusainkhoz. Lényegében az általános- és középiskolákban a pedagógusok ugyanazt a tudást szerezhetik meg, ami az aktuális informatikai műveltség része, vagy éppen ahhoz kell, hogy valaki informatikussá váljon a piacon legkeresettebb területeken” – mondta Litkei Péter, a NetAcademia ügyvezetője.

Hirdetés

NetAcademia
[+]

A NetAcademia döntése mögött egyébként egy korábbi, rendkívül sikeres együttműködés eredménye áll. 2016 nyarán, a tanévkezdés előtti utolsó pillanatokban jelentősen megváltozott a szakgimnáziumok informatikai kerettanterve, melyben új elemként jelent meg a weboldalak programozása. A klasszikus tantermi képzés fel sem merülhetett a földrajzi korlátok és annak költségvonzatai miatt, ami összességében milliárdos tételt jelentett volna. A NetAcademia – az Infotanár Mentor Programot működtető HTTP Alapítvánnyal és Mimox Kft.-vel együttműködve –  ekkor sietett a pedagógusok segítségére és biztosított díjmentesen online tanfolyamsorozatot a szakgimnáziumi informatikatanároknak.

Programozás, mint iskolaérettségi mutató?

A mostani felajánlás keretében 3-4 ezer informatikatanár juthat díjmentesen hozzá a legfrissebb fejlesztői, rendszergazdai, illetve általános informatikai alapismereteket oktató online tanfolyamokhoz. „Potenciálisan ez 400 ezer, 12-18 év közötti diákot érinthet, ennyien tanulnak ma a 8, 10, illetve 12 évfolyamos alapképzés keretében valamilyen informatikai tárgyat” – emelte ki Litkei Péter.

A lehetőség iránt érdeklődő pedagógusoknak nincs más dolguk, mint ellátogatni a regisztrációs oldalra, ahol további részleteket tudhatnak meg a kezdeményezésről, illetve regisztrálhatják magukat a programba. A NetAcademia tanfolyamaihoz való hozzáférést egy kuponkód formájában az Infotanár Mentor Programot is működtető HTTP Alapítvány osztja majd ki az oktatóknak.

Előzmények