Öt csapat mérkőzik meg a Nemzeti Kiberversenyen

Száztizennégy jelentkezőből a huszonöt legjobb méri össze tudását az első Nemzeti Kiberversenyen.

A szervezők által tegnap kiadott közlemény szerint összesen öt csapat vesz részt a Cyber 9/12 stratégiai döntéstámogató szimulációs (TTX) verseny hazai fordulóján, február 9-én.

A jelentkezéseket tegnap éjfélig lehetett leadni. Összesen száztizennégy pályázó közül négytagú zsűri választotta ki a legjobbnak bizonyult huszonöt hallgatót. Az európai verseny hazai döntőjének a ProDay IT-biztonsági konferencia és kiállítás ad helyet, az NKE és a BM-OKF közreműködésével. A győztesek térítésmentesen, teljes ellátással utazhatnak tavasszal Genfbe.

A verseny mottója, hogy a kiberfenyegetések nem hogy jelen vannak, de esélyük egyre nő, 2016 súlyos incidensei csak a kezdetnek tekinthetőek. Ennél még inkább kiélezettebbek lesznek a kiberharcok és kifinomultabbak a támadások. Az állami szervezetek is mind gyakrabban válnak célponttá, ami a kiberbűnözők különös felkészültségét és a különböző csoportok befolyásra való éhségét tükrözi. A többi között ezért is kerül egyre jobban a figyelem középpontjába a digitális krízismenedzsment, ami megakadályozza az állami, politikai és irányítási rendszerek összeomlását a nagyszabású támadások okán.

A közlemény utal arra, hogy a magyarországi IT-biztonsági szektor az efféle offenzívákra való felkészülésnek is teret ad a Nemzeti Kiberverseny keretében, amit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közreműködésével szerveznek meg. A zsűritagok ötfős csapatokra osztották a diákokat, minden csapatból egy-egy vezetőt is kiválasztva. A zsűri tagjai: dr. Bognár Balázs tű. ezredes, a BM-OKF kritikusinfrastruktúra-koordinációs főosztály vezetője, Keleti Arthur, kiber-titok futurista, prof. dr. Rajnai Zoltán, a Belügyminisztérium kiberkoordinátora és Zengő Andrea, a WITSEC alapító elnöke.

A jelentkezés során megoldandó feladatok, illetve a versenyszabályzat megtekinthető a következő két linken:

https://blackcell.pro/assets/media/index.html

https://blackcell.pro/assets/media/NKV17_versenyszabalyzat.pdf

Előzmények