Nem béta többé a Gmail és a Google Apps

2004. április 1-jén indította el ingyenes webmailszolgáltatását a Google. A Gmail azóta, több mint öt éven át „béta” jelzéssel volt elérhető, a mai naptól azonban a Google Alkalmazásokkal együtt kilépett a tesztfázisból. A béta címke kidobásától azt remélik, hogy az immár hivatalosan is befejezettnek nyilvánított termékek a megbízhatóságot kiemelt szempontnak tartó nagyvállalatok érdeklődését is felkeltik majd.

A Google már eddig is sok fejlesztéssel igyekezett vonzóbbá tenni cloudalapú megoldásait a vállalati ügyfelek számára – többek között lehetővé tették több szolgáltatás offline használatát, biztosították a Google Alkalmazások működését BlackBerry készülékeken, javították a webalapú üzenetkezelés kompatibilitását a Microsoft Outlookkal. „A cégek számára ez fontos jelzés a termékünk érettségéről és arról, hogy valóban komolyan vesszük ezt a üzletet. Találkoztam olyan informatikai vezetőkkel, akik azt mondták: béta-státuszú termék használatát fontolóra sem vennék” – magyarázta az okokat a New York Times-nak Matt Glotzbach, a Google termékmenedzsmentért felelős vezetője.

Back to Beta
Back to Beta: elvonási tünetek ellen

A folyamatos fejlesztést féltő felhasználóknak a vállalat azt üzeni: a béta címke elhagyása e tekintetben nem jelent változást. A logóból is törölt feliratot hiányoló Gmail-felhasználóknak mindenesetre a cég elérhetővé tett egy apró alkalmazást a Labs menüben: a Back to Betával visszaállítható a megszokott logó.

Azóta történt

  • Leállt a Gmail, kitört a pánik

    Az sosem erősíti az online szolgáltatások jó hírét, ha a Google-nál baj van, s az ilyen hibák a monopolhelyzet veszélyeire is felhívják a figyelmet.

  • Gmail-riválissal jelentkezik az IBM

    A vállalat szerint a legtöbb dolgozónak nincs szüksége komplett irodai csomagra a weben, elég a levelezés.

  • Biztonságosabb lett a Gmail

    A hackertámadás után a Google úgy döntött, hogy alapértelmezett legyen a titkosított kapcsolat.

Előzmények