Az Eee tolja az Asus szekerét

Az „Eee” márkajelzéssel ellátott termékek forgalmának jelentős fellendülésére, ezzel együtt a bevételek átcsoportosulására számít az elkövetkező esztendőben, esztendőkben a tajvani Asustek Computer. A vállalat tavaly, egy kategóriateremtő hordozható számítógépnél vezette be az Eee PC márkanevet – a betűszó tulajdonképpen egy rövidítés, mely az „Easy to learn” (egyszerű tanulni), „Easy to play” (egyszerű játszani) és „Easy to work” (azaz egyszerű dolgozni) szlogent fedi, ezzel egyszersmind utalva arra, hogy a kis számítógépek mindenki számára elérhető, könnyen használható eszközök.

Hirdetés

Az azóta rendkívül sikeres utat bejáró, mostanra több változatban is kapható netbook mellett ugyanakkor más termékeket is forgalomba hoztak az Eee márkanév égisze alatt, így van már asztali számítógép (Eee box), játékvezérlő (Eee stick, a Nintendo Wii kontrollere nyomán), de a pletykák és kiállítási információk alapján valószínűsíthető, hogy még idén lesz Eee TV és Eee monitor is az Asus választékában. A gyártó közben a szlogent is megváltoztatta: a három betű ugyan maradt, a mögöttes jelentés azonban változott „Easy” (egyszerű), „Excellent” (kiváló, „Exciting”-re (izgalmas).

Asus Eee stick: vajon honnan ismerős?
Asus Eee stick: vajon honnan ismerős?

A tajvani gyártó tehát a jelek szerint egyre többet tesz fel egy lapra – az Eee márkanév sikerére –, ezzel együtt bevételeinek mind jelentősebb részét az új márkanéven árusított készülékek, eszközök forgalmától reméli: a vállalat vezérigazgatója, Jerry Shen a napokban arról számolt be az ázsiai sajtónak, hogy az Eee-termékek az Asus teljes jövő évi bevételeinek akár 40 százalékát is adhatják majd. Shen szerint a teljes éves bevétel 20-30 százaléka származhat az Eee PC-k forgalmából, míg a fennmaradó nagyjából 5-10 százalékot a többi Eee-márkanevű terméktől várják.

A termékkategóriát megteremtő Asustek úgy számol, hogy az Eee PC márkanéven piacra dobott ún. netbookjaiból jövőre 10 millió darabot fog eladni, közel kétszer annyit, mint amennyit a tervek szerint az idén – nyilatkozta Shen a hónap elején, a Computex kezdete előtt. Sen elmondta, hogy 2009-ben e még formálódó termékkategóriából – melyet a kis kijelző, a nagyjából egy kilogramm körüli súly és a nem bivalyerős, hanem inkább energiatakarékos processzor jellemez – várhatóan 20-30 millió darab fogy majd világszerte, azaz a vállalat legalább a piac harmadát szeretné a kezében tudni. Azt is remélik továbbá, hogy a gépek kelendőek lesznek az észak-amerikai piacon is, ahol a jelzáloghitel-válság és a magas benzinárak miatt lanyhább a vásárlói kedv. E régióban az Asus piaci részesedése szerény egy százalék.

Az Asustek úgy számol, hogy nem kis részben az Eee PC sikerének köszönhetően 2010-re a világ ötödik legnagyobb notebookgyártójává avanzsál. Sen szerint egyébként netbookok megjelenése csak kis részben szív el vevőket a hagyományos notebookoktól, tehát nem kell attól tartani, hogy ezt a piacot rombolja az új termékek megjelenése.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

  • Eee-e vagy?

    Az elején még neve se volt. Rendes. Mekegtek valami Eee-t, aztán látszott, ez lesz a spanyol viasz mégis, hát lett normális neve. Azóta netbook.

  • Lépéskényszerben az Asus: olcsóbb Eee PC és több új modell a Computexen

    Eredetileg csak a 8,9 hüvelykes kijelzővel ellátott típus jelent volna meg jövő héten, de előbb érkezik a még nagyobb TFT-vel rendelkező Eee PC 1000 is. Ezek ráadásul olcsóbbak is lehetnek.

  • Rádupláz az Eee PC

    Az Asustek a második negyedévben annyi Eee PC-t gyárt, mint hagyományos noteszgépet. Idén meglesz az ötmilliós volumen.