Négy cég pályázik digitális műsorszóró hálózat üzemeltetésére

Hirdetés

A földfelszíni digitális televíziós műsorszóró hálózat üzemeltetésére és a földfelszíni digitális rádiós hálózat üzemeltetésére is két- két ajánlat érkezett, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) a pályázat beadási határidejének lejárta után. A televíziós műsorszóró hálózat üzemeltetésére az Antenna Hungária Zrt. és a Digital Broadcasting Kft. cégek, míg a rádiós műsorszóró hálózat üzemeltetésére szintén az Antenna Hungária Zrt., valamint a Magyar Rádió Zrt. adta be ajánlatát.

Az NHH március 25-én írta ki az öt digitális földfelszíni televízió műsorszóró-hálózat, valamint egy, a VHF-sávban működő digitális rádió műsorszóró-hálózat üzemeltetési jogosultságára vonatkozó nemzetközi tenderét. Az ajánlatokat ma 11 óráig lehetett beadni, majd ezt követően került sor a tenderbontásra. Az ajánlatokat az NHH első körben formai szempontok alapján tekinti át, és legkésőbb 15 nap múlva, az illetékes parlamenti bizottság jóváhagyását követően hozza meg a döntést arról, hogy az ajánlatok megfelelnek-e a kiírásnak, azaz érvényesek-e.

Ezt követően kerül sor a pályázatok tartalmi elbírálására, majd a parlamenti bizottság jóváhagyása után 2008 augusztusában kerülhet sor a pályázat eredményhirdetésére. Amennyiben a pályázat eredményesen zárul, akkor még idén elindulhat Magyarországon a jelenlegi analóg műsorszórásnál lényegesen korszerűbb és több új szolgáltatás lehetőségét (például elektronikus műsorújság) is kínáló digitális földfelszíni műsorszórás és a mobil televíziózás is.

Azóta történt

Előzmények