Állítólag egy IT-cégre csapott le a NAV és a TEK

A szóban forgó vállalkozás a BKV számára is végzett fejlesztési és üzemeltetési munkát.

A hvg.hu ma írta meg, hogy vizsgálódásuk alapján, több forrás által megerősítve erősen valószínűsíthető, hogy a SYS IT Services Kft.-vel függ össze az a számlagyár, amelyre július elején a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) amelyre a NAV a Terrorelhárító Központtal (TEK) közösen csapott le.

Hirdetés

Felidézik, hogy a NAV bevetési egysége a TEK segítségével országszerte nyolcvan helyszínen razziázott, 35 embert hallgattak ki, és közülük a bíróság háromnak a letartóztatását is elrendelték, miután az online számlázási rendszernek köszönhetően kiderült, hogy a gyanúsítottak az elmúlt években 19 milliárd forintnyi, részben vagy egészben fiktív számlával összesen 4 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek.

Nevek nem kerültek nyilvánosságra – írja a hvg.hu, mindössze annyit lehetett tudni, hogy a több mint harminc tagból álló céghálózat takarítással és informatikai szolgáltatásokkal foglalkozik.

Bár az adóhivatal a folyamatban lévő ügyről nem kívánt nyilatkozni, a letartóztatásokat elrendelő Győri Járásbíróság nem cáfolta az információt, és a HVG kérdésére válaszolva közölte, hogy az egyik gyanúsított, F. Zs. letartóztatását már meg is hosszabbították október 17-ig.

A cég Tarlós István főpolgármestersége idején nyerte el a BKV informatikai rendszerének üzemeltetését és fejlesztését, és a munkában egészen idén június végéig részt is vett.

Előzmények