2017. december 12., kedd

Gyorskeresés

Nagyon jól megy az NVIDIA

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: NVIDIA

A Pascal architektúrának köszönhetően bevételi rekordokat döntögetnek a zöldek.

Hird​e​tés

Megérkezett az NVIDIA tavalyi év utolsó negyedévét és a 2017-es gazdasági évet összefoglaló beszámolója. Örülhetnek a részvényesek, mert irgalmatlanul jól megy a cégnek, értékpapírjai majdnem négyszer annyit értnek most, mint egy évvel korábban. A tavalyi év utolsó negyedévében sikerült minden eddigi gazdasági eredménnyel kapcsolatos rekordot megdönteni. Forgalmuk 2,17 milliárd dollár volt, ami 55%-os növekedést jelent a 2016-os gazdasági év hasonló időszakához képest. Az előző, szintén nagyon erős negyedévhez – először lépték át a 2 milliárd dolláros határt – képest is sikerült még 8%-ot növekedni. A nettó árbevétel 655 millió dollár volt, ami több mint a háromszorosa az egy évvel ezelőtti eredménynek.

Hasonlóan erősek az éves számok is. A 2017-es gazdasági évben (a 2017 január 29-cel záródott, egyéves időszakról van szó) összesen 6,91 milliárd dolláros forgalmat bonyolított az NVIDIA, ez 55%-kal jobb az előző évnél, a nettó árbevétel pedig 1,666 milliárd dollárra rúgott. A következő évre kiadott tervek is nagyratörők, az első negyedévben – ami jellemzően a leggyengébb szokott lenni éves szinten – 1,9 milliárdos forgalommal számolnak.

Világos, hogy a sikert kulcsa az NVIDIA tavasszal elrajtolt Pascal architektúrája volt. Osztatlan sikert aratott a játékosok világában, az AMD máig nem tudott érdemben reagálni a legerősebb modellekre. Notebook fronton olyan mértékű előrelépést tapasztaltunk a 3D-s teljesítmény terén, amire rég nem volt példa. Hengerel a Pascal a szuperszámítógépek és virtualizálás területén is. Az egyre jobban előtérbe kerülő mesterséges intelligencia témában ugyancsak jól bevethető az NVIDIA fejlesztése. Számos nagyvállalat például a Microsoft vagy a Fujitsu AI megoldásait helyezi Pascal alapokra. Az autóiparban az Audi, a Mercedes és a Bosch is NVIDIA alapokon fejleszti önvezető technológiáját.

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.