Nagymamabiztos internetes tévé márpedig létezik

Tegnapelőtt a sajtó képviselőinek is bemutatta az Invitel saját, internetprotokollon keresztül nyújtott műsorelosztási szolgáltatását, vagyis az IPTV-szolgáltatást. Hazánk második legnagyobb vezetékes távközlési vállalatának szolgáltatási területein május vége óta három az egyben (telefon + internet + televízió) konstrukcióban elérhető InviTV számos kényelmi funkcióval teszi élvezetesebbé a televíziózást: a néző bizonyos csatornákon bármikor megállíthatja az adást, visszatekerhet a műsorban (akár több napra visszamenőleg is), adott kereteken belül rögzíthet programokat, vagy filmeket kölcsönözhet az online videotékából. Javorniczky Árontól, a cég tévészolgáltatásokért felelős üzletágvezetőjétől egyebek mellett megtudtuk, hogy az Invitel egyelőre elsősorban a kábeltévé-szolgáltatásokkal versenyeztetné az InviTV-t, de később akár a Magyar Telekom szolgáltatási területén is árulná saját IPTV-megoldását – ott, ahol a szerencsésebb, az új technológiák iránt fogékonyabb előfizetők már több mint másfél éve megrendelhetik a T-Online IPTV-szolgáltatását, a T-Home-ot.

IT café: A T-Online több hónapos tesztüzem után több mint másfél éve indította az IPTV-szolgáltatást. Ti most azt mondtátok, hogy az InviTV-t a bevezetés előtt nyolc hónapig teszteltétek. Miért kellett eddig várni?

Javorniczky Áron: Korábbi felvetéseddel ellentétben nem gondolom, hogy nekünk jelen pillanatban a T-Com T-Home szolgáltatása lenne a konkurencia, jelenleg a kábeltelevíziókkal és a műholdas szolgáltatásokkal versenyzünk.

Nyilván, hiszen nem is tud jelenleg az ügyfél választani a két szolgáltatás közt. Később lesz erre lehetősége?

Komoly potenciált látunk ebben a lehetőségben, szeretnénk a jövőben majd a T-Com területen élő ügyfeleinknek is nyújtani a szolgáltatást.

Hirdetés

Visszakanyarodva arra a kérdésre, hogy miért most indította el az Invitel a szolgáltatást. Csak azután akartuk piacra vinni a terméket, miután mi meggyőződtünk róla, tanulva mások hibáiból is, hogy biztosan megfelelő minőségben és hasznos kiegészítő funkciókkal tudunk szolgáltatni. Tesztelő ügyfelek bevonásával és értékes visszajelzéseinek segítségével jutottunk el a mostani állapothoz, sok hónap munkája után.

Megvan egyáltalán ma Magyarországon a piacképes kereslet az ilyen szolgáltatásokra? A T-Home eddig alig tizenötezer előfizetőt szerzett, az IPTV még a nyugat-európai országokban sem éppen sikertörténet. Vári Péter kormányfőtanácsadó nemrég egyenesen azt mondta Tihanyban, hogy az IPTV nem versenyképes ma Magyarországon, elsősorban a magas ára miatt. Gondolom, ezzel nem értetek egyet.

Három az egyben (telefonszolgáltatást, ADSL-internetet és IPTV-t egybeintegráló) szolgáltatást értékesítünk jelenleg, így a mi esetünkben leginkább ennek az árazásáról van értelme beszélni. Én nem értek azzal egyet, hogy az Invitel csomagja drága lenne, sőt szerintem kifejezetten kedvező, hiszen tízezer forint alatt kapja meg az ügyfél a három szolgáltatást, ráadásul 2000 forint ingyenes hangforgalommal.

De ehhez le kell kötnie magát az előfizetőnek, igaz?

Igen, ezek az árak egyéves hűségvállalással érvényesek, ami – azt gondolom – eléggé elterjedt ezen a piacon.

Azért – ha csak a hazai internetpenetráció mértékéből és annak okaiból indulunk ki – mégiscsak elég nagy ma még az érdektelenség, az új technológiákkal kapcsolatos bizonytalanság. Kis túlzással millióknak kéne elmagyarázni, mire is jó ez az IPTV. Ti hogyan tervezitek ezt megvalósítani?

Nagyon fontos, hogy leendő ügyfeleink, megértsék, hogyan tehetik vele még élvezhetőbbé a televíziózást, miben más ez a meglévő televízió előfizetésükhöz képest. Ezért is telepítettünk minden boltunkba egy tv-sarkot, hogy bárki eljöhessen és kipróbálhassa, de az elkövetkező hónapokban további helyszíneken is lehetősége lesz mindenkinek megismerni az InviTV-t.

Mivel számoltok, mondjuk év végére hány előfizetőt sikerül így meggyőzni?

Pontos számot nem említenék, de már az elmúlt hét eladásai is jóval meghaladták a várakozásainkat.

És kik ezek az ügyfelek konkrétan, kik tartoznak ma szerintetek az IPTV-szolgáltatás elsődleges célcsoportjába?

Azt gondolom, hogy elsősorban a fiatalabbaknál, mondjuk a negyven év alattiaknál lesz magasabb az érdeklődés, ennek ellenére, ahogy említettem is a bemutatóban, ez egy teljesen „nagymamabiztos” megoldás, volt több hetven év feletti tesztelőnk is – a legidősebb 75 éves volt. Aki egy mobiltelefont jelenleg is kezel, az ezzel a szolgáltatással is könnyedén el fog boldogulni.

Alapvetően az interaktivitás az, amiben jobbak vagyunk, tehát azok fognak elsőként érdeklődni, akikben igény van arra, hogy személyre szabják a csatornakínálatot vagy akár a futó műsorokat igazítsák a saját időbeosztásukhoz. Tegnap tévéje, megállítható adás, felvétel funkciók, videotéka, elektronikus műsorújság – ezek a szolgáltatások, azt gondolom, mind létező igényeket elégítenek ki.

Utolsó gyors kérdés, a slágertémával kapcsolatban: mikor lesz HD-adás az InviTV hálózatában?

A felmérések és az előzetes megvalósíthatóságot vizsgáló tesztek már elkezdődtek, pontos időpontot egyelőre nem tudok mondani, de hamarosan piacra lépünk ezzel a szolgáltatással is.

Azóta történt

Előzmények