Januártól élesben működik az LTE450

Feszített tempóban halad a 450 MHz-es LTE hálózat kiépítése – jelentette be kedden délelőtt az MVM NET Zrt. Jelenleg 70 bázisállomást épített ki az Antenna Hungária, a projekt generálkivitelezője. Ezzel jelenleg 25 százalékos lefedettségnél tartanak. A rendszerszállító Huawei még ebben a hónapban 185 új egységet ad át, a jelenleg tesztüzem alatt álló hálózat januártól üzemszerűen működhet majd.

Hirdetés

2016 elejétől a tervek szerint mintegy 70 százalékos lefedettség mellett az egyszámjegyű utak és a nagyobb városok területén már zavartalan lesz a szolgáltatás, a frekvenciapályázaton vállalt 95 százalékos országos szintű elérést pedig jövő március végére érik el. A teljes lefedettséghez 350-400 adótoronyra lesz szükség (tehát jóval kevesebbre, mint a már meglévő hazai megoldások esetében), melyek között nem szerepel zöldmezős beruházás, azaz főleg betelepüléssel és más, állami infrastruktúrák felhasználásával jönnek létre az LTE450 bázisállomásai.

A MIMO (Multiple Input Multiple Output) technológia révén a végponti eszközök felé is többcsatornás kommunikáció valósul majd meg, így kétszerezi meg az elérhető sávszélességet az MVM NET. A lakossági felhasználás erősen behatárolt, de a projekt elsődleges célja nem is ez, hanem a kormányzati, államigazgatási, rendvédelmi, katasztrófavédelmi szervek, illetve az iparági M2M megoldások kiszolgálása.

A Nemzeti Távközlési Gerinchálózat részeként az LTE450 mobilhálózat elsősorban közcélú feladatokat lát majd el, így közbiztonsági, elektronikus kormányzati, járási hivatalok elektronikus ügyintézési feladatainak ellátásában segít majd. Újságírói kérdésre az MVM NET Zrt. képviselője elmondta, hogy rövidtávon nem cél az online kasszák ebbe a rendszerbe integrálása.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2013 decemberében írta ki pályázatát a 450MHz-es frekvenciasáv kihasználatlan, szabad blokkjaira, melynek nyerteseként 2014. március közepén az MVM NET Zrt-t hirdette ki. A frekvenciahasználatra vonatkozó hatósági szerződést 2014. április 30-án írták alá, ezután megkezdődött a projekt előkészítése. A tulajdonos MVM Zrt. közgyűlése 2014. december 12-én hagyta jóvá leányvállalata, az MVM NET Zrt. számára a 450MHz-es frekvenciasávban működő LTE 450 mobil adatátviteli technológián alapuló országos hálózat kiépítését.

A nagyjából 12,8 milliárd forintos projekt első szakaszában tapasztalható csúszások és a technológiai váltás (CDMA->LTE) miatt a vállalt határidőre (2015. december 31.) biztosan nem készülnek el a munkálatok, emiatt az NMHH már két ízben bírságolta is az MVM NET-et de az eddig kirótt 12 milliós büntetés ellenére a vállalat bizakodó és a kedvük is töretlen. Az üzleti terv alapján 8,5 év alatt térülhetnek meg a beruházások.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények