
Menő üzletember címmel az elmúlt harminc év elektronikus tárgyaiból szemezgető kiállítás nyílt ma az Országos Műszaki Múzeum (OMM) Elektrotechnikai Múzeumában. A szervezők szerint a „mozgó irodák” kellékeinek bemutatása azért tanulságos, mert ezek a tárgyak egy kialakuló életstílus rekvizítumai és egyben korunk jelképei: éppolyan fontosak, mint korábban a mikroszámítógép, a televízió, a rádió és az automobil.
A tárlat érdekesebb darabjai közé tartozik egy elegáns irodai számítógépes konfiguráció, az Apple Lisa (1983), az egyik első olyan személyi számítógép, amely egeret és ikonvezérléses környezetet használt. Az irodai komputer mellett mindjárt egy bőröndnyi hordozható számítógép, az Osborne Executive mutatkozik be (1982), melynek cipeléséhez nemcsak menő, de izmos üzletember is kellett.
A sok kortárs vagy közelmúltbéli tárgy között egy igazi „kövületet” is találhatnak a figyelmes látogatók: a rádiótelefonok első példányát még a második világháborúban felejtette itt az amerikai hadsereg. A bemutatott anyagban NMT (06-60) - és GSM-rendszerű, táska és zseb méretű mobiltelefonok, személyhívók (csipogók), továbbá szórakoztatóelektronikai eszközök is láthatók.