Érintőképernyőt kap a százdolláros laptop

Multi-touch érintőképernyővel szereli fel hordozható iskolai számítógépe következő generációját az ún. százdolláros laptopot megálmodó Laptopot Minden Gyermeknek (OLPC) alapítvány. A híradások szerint a várhatóan 2011-ben elkészülő XO-1.75 8,9 col átmérőjű, érintésérzékeny kijelzővel és ARM-architektúrára épülő processzorral lesz majd megvásárolható. Ez a generáció a már most elérhető XO-1.5-öt váltja majd, mely külsejében az eredeti dizájnt követi, de annál több memóriát és nagyobb teljesítményű, a tajvani VIA által gyártott processzort tartalmaz.

Az alapítvány szoftverfejlesztő csoportjának vezetője, Chris Ball a PC World-nek elmondta: az érintésérzékeny kijelzővel szerelt modellt fejlesztési platformnak is használják majd a jóval ambiciózusabb váltást jelentő XO-3-hoz, hogy mire az megjelenik – a tervek szerint 2012 elején –, készen legyenek az érintésvezérlést támogató alkalmazások és maga az interfész. A gép egyedi operációs rendszere változatlanul a Fedora Linuxra épül majd – tette hozzá.

Mivel e gépeket elsősorban iskolai környezetbe szánják, magától értetődő az elmozdulás az egér- és billentyűzetmentes bevitel irányába, a XO-1.75 viszont még elérhető lesz egyszerű, nem multi-touch képernyővel is.

Azóta történt

Előzmények