Jöhetnek a reklámok a Firefoxba

Hirdetés

A hivatalos blogban jelentette be Johnathan Nightingale, a Firefoxért felelős vezető, hogy folytatják korábban bejelentett projektjüket, és tesztelnek egy új hirdetési rendszert. Az alelnök ugyanakkor a februári bejelentés óta feltámadt aggodalmakat igyekszik eloszlatni, és közli, hogy nem öntik vödörrel a felhasználókra a reklámokat.

A tervek szerint a reklámok az újonnan megnyitott fülekre kerülnek majd – ez a megoldás már ismerős lehet, hiszen az Opera Software alkalmazott hasonlót nyitóoldalán. A cél egyértelműen az, hogy saját bevételek megtermelésével oldják valamelyest a Google szponzorációjától való függőséget.

Egyelőre még nem kötöttek reklámszerződéseket, a következő hetekben a korai változatokon kezdődő tesztek még nem hoznak pénzt, a vállalat keresi a legjobb megjelenítési formákat és várja majd a felhasználói visszajelzéseket.

Hirdetés

Előzmények

  • Hazai Mozilla évértékelő – 2. rész

    Egy izgalmas és sikeres év után tekintsük át együtt, hogy milyen eseményeken vettek részt tavaly a mozillás önkéntesek. Mi az, amit sikerült bemutatnunk, milyen programokat szerveztünk. Szerintetek mi az, ami még és már hiányzik?