Hirdetés

Újabb események, amelyeken ott lesznek a Mozilla önkéntesei

Óbudai Egyetem Mobilkonferencia 1.0: Android vs. FirefoxOS

Ha nem is időrendi sorrendben, de első helyre kívánkozik a következő egész naposra tervezett konferenciánk, amelyet, amennyire lehet, a gyakorlatnak szentelünk, és programkódokon keresztül szemléltetjük egy-egy feladat megvalósítását. A fejlesztői megközelítésű rendezvény érdekessége, hogy fej fej mellett kerül bemutatásra az androidos és a Firefox OS-hez szánt alkalmazás kódja, így mindenki sokat tanulhat androidosként, webapp-fejlesztőként vagy csak érdeklődőként is. Az összehasonlítás technikai jellegű, és elsősorban a megoldásokra szorítkozik. Az előadások körüljárják a mobilalkalmazás-fejlesztés érdekesebb területeit, majd egy beszédes példán keresztül egy megvalósítás is ismertetésre kerül. Így a látogatók képet kaphatnak, arról, hogy mit és hogyan tudnak megvalósítani Androidon és Firefox OS-en. A nap végén betekintést kaphatunk a két platform jövőjébe, és lehetőség nyílik az előadókkal történő beszélgetésre, illetve a kütyük simogatására is.

Az esemény időpontja: 2014. szeptember 27., szombat, kezdés: 9:30, a helyszín: Óbudai Egyetem, 1034 Budapest, Bécsi út 96/B

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a következő címen lehet: http://androidvsfirefoxos.eventbrite.com/.

Okostelefon Akadémia 7.0: „Internet of Things – a gépek lázadása?” – Okos eszközök hálózata, okos otthon, okos környezet

Az okos eszközök egyre több feladatunkat automatizálják és egyre nagyobb számban kapcsolódnak az internetre, hogy még hatékonyabban lássák el feladataikat. Ez az Internet of Things, azaz a tárgyak internete. A netre (vagy otthoni hálózatra) kapcsolt okos masinák, háztartási gépek száma már évek óta meghaladja az online kapcsolattal rendelkező emberekét, és előrejelzések szerint 2020-ra mintegy 26 milliárd internetre csatlakoztatott tárgy fog körülvenni minket.

  • Mit gondoltunk korábban az intelligens otthonról, és mit hozhat a jövő?
  • Milyen eszközök lóghatnak az interneten körülöttünk?
  • Lehet-e az intelligens otthon központja és irányító eszköze az okostelefon?
  • Hogyan tehetik az okos otthon megoldásai még ergonomikusabbá a lakásainkat, házainkat?
  • Biztonságos, ha mindent egymással kommunikáló gépek végeznek körülöttünk?

Ezeket és hasonló kérdéseket járjuk körül a következő Okostelefon Akadémián. Érdekes előadások, izgalmas játékok és mozgalmas expo várható. A készülékgyártók legfrissebb készülékeikkel érkeznek, és ha jól állnak a csillagok, több érdekességet is elhoznak a szeptember elején megrendezett, a berlini IFA kiállításon bemutatott újdonságaik közül. Az érdekes programokra pedig az Okostombola sorsolás és egy izgalmas játék teszi majd fel a koronát.

Időpont: 2014. szeptember 17., 18, illetve 18:00– 23:00 óra, a helyszín a Millenáris „D” csarnok (1024 Budapest, Kis Rókus utca 16-20.).

Részletek: https://www.facebook.com/events/690524254363073

A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékodat jelezd az oa@eurolex.hu e-mail címen, OA7 tárggyal! A regisztrációkat 2014. szeptember 16. 17:00-ig dolgozzuk fel. Amennyiben a rendezvény kapacitását meghaladó regisztráció érkezik, előfordulhat, hogy a későn regisztrálóknak nem tudunk helyet biztosítani.

budapest.mobile Firefox OS nap

A budapesti mobilosok meetupja vendégül látja a Mozillánál dolgozó Robert Nymant, aki az egyik legaktívabb írója a hacks.mozilla.org blognak, hiszen hetente számol be fejlesztői témákról a blogon. Ennek apropóján a budapest.mobile és a hazai Mozilla közösség Firefox OS napot tart majd október 27-én, ahol több előadás, telefonsimogató és egyéb érdekességek várják a résztvevőket.

Időpont: 2014. október 27. (a helyszín és a teljes előadáslista még egyeztetés alatt áll)

Magyarországi Web Konferencia 2014

Ismét invitálást kaptunk a szervezőktől, hogy vegyünk részt Magyarország legnagyobb webfejlesztői eseményén. Ennek kapcsán újra egy mozillás nagyágyú érkezik majd a konferenciára előadásával. A tavalyi évben Christian Heilmann előadását hallgathatták meg a konferencia látogatói, idén Angelina Fabbro beszél majd a Web Componets témáról. Ráadásul még egy mozillás előadó is előadást tart a konferencián: Andrzej Mazur, aki HTML5 játékfejlesztésben járatos. Ráadásul a tavalyi standunk mellett idén lesz lehetőség egy dedikált Firefox OS fejlesztői termet is szervezni, ahol Andrzej Firefox OS-re kihegyezett, játékkal kapcsolatos második előadása mellett több hazai fejlesztő is beszámol az alkalmazásokkal kapcsolatos fejlesztési tapasztalatairól és praktikáiról.

A tavalyi eseményről itt található összefoglaló, bízunk benne legalább ilyen érdekes lesz ez idei konferencia is.

További információk: http://webconf.hu/2014

Időpont: 2014. november 8., szombat, helyszín: Óbudai Egyetem, 1034 Budapest, Bécsi út 96/B.

Azóta történt

  • A szabad szoftveres közösség a SZIN-en

    Idén a Szegedi Ifjúsági Napokon kaptunk lehetőséget arra, hogy bemutassuk a szabad szoftvereket a fesztiválra látogató vendégeknek. Rengeteg kérdést kaptunk, érezhető volt az érdeklődés, és sokak számára már nem volt ismeretlen a szabad szoftverek mibenléte.

  • Mobilkonferencia 2.0: keresztplatformos fejlesztés mobilra

    Áprilisban ismét lesz Mobilkonferencia, és az ingyenes, egésznapos rendezvényen ezúttal minden mai platformot megcélzunk. De hogyan célozhat egy fejlesztő minden platformot? Erre keressük a választ.

Előzmények

  • Firefox OS fejlesztői események a héten

    Csütörtökön a Frontend Meetup Budapest mutatja be a Firefox OS háza táján történteket, szombaton a Firefox OS szakmai nap lesz, és a rutinos fejlesztők a Hackerspace rendezvényen dolgozhatnak együtt.

  • Hazai Mozilla évértékelő – 2. rész

    Egy izgalmas és sikeres év után tekintsük át együtt, hogy milyen eseményeken vettek részt tavaly a mozillás önkéntesek. Mi az, amit sikerült bemutatnunk, milyen programokat szerveztünk. Szerintetek mi az, ami még és már hiányzik?