Mozilla: beindul a biznisz

A Firefox böngésző és a Thunderbird levelezőkliens fejlesztését a jövőben a Mozilla Corporation néven alapított vállalat végzi – jelentette be ma a Mozilla Alapítvány, mely száz százalékban tulajdonosa az új cégnek. Az átszervezés azért vált szükségessé, mert a nonprofit alapítványi forma nem tette lehetővé az immár üzletileg is értékes termékké avanzsált szoftverek hatékony menedzselését – mondta a vállalat elnökévé kinevezett Mitchell Baker, korábbi fő fejlesztőguru. A cégen keresztül jóval nagyobb bevételekhez juthatnak majd, melyeket teljes egészében a projektbe forgatnak vissza, ezzel pedig önfenntartóbbá válhat az eddig főként adományokra támaszkodó kezdeményezés.

Az átszervezés részeként az alapítvány dolgozóinak zöme, 36 ember kerül át a vállalathoz, csupán hárman maradnak a nonprofit szervezetnél. A Mozilla Corporation a fejlesztés mellett kereskedelmi szolgáltatásokat – például terméktámogatást – is kínál majd a Firefoxhoz és a Thunderbirdhöz. A szoftverek azonban továbbra is ingyenesek maradnak, és a fejlesztői közösséget sem érinti a szerkezeti változás – nyugtatgatja honlapján az érdeklődőket az alapítvány, melynek éppen a közösség összetartása lesz az egyik legfőbb feladata.

A fejlesztők éppen nemrég adtak hírt arról, hogy a Firefox letöltésszámlálója átlépte a 75 milliós küszöböt. A szoftver tavaly novemberi felnőtté válása óta látványosan felkavarta a böngészőpiac állóvizét. A Microsoft dominanciája ugyan még nincs veszélyben, de tavaly június óta – évek óta először – fokozatosan csökken az Internet Explorert használók aránya. A Firefox iránti élénk érdeklődés részben az Internet Explorerben sorozatosan felfedezett biztonsági réseknek köszönheti. Időközben ugyan a Firefox is mutatni kezdte a népszerűséggel járó tüneteket – az elmúlt hónapokban számos kritikus biztonsági hibát kellett javítania a fejlesztőknek –, a fejlesztők továbbra is állítják, hogy a szoftver architektúrája biztonságosabb, mint az Internet Exploreré.

Azóta történt

Előzmények