Rendkívüli ütemben bővül a mobilos adatforgalom

A Cisco a barcelonai Mobile World Congress (MWC) szakkiállítás apropóján publikálta a mobil-adatforgalom 2010 és 2015 között várható növekedésére vonatkozó előrejelzését. A vállalat prognózisa szerint a mobileszközök által generált adatforgalom az elkövetkező öt évben 26-szorosára fog nőni, és az időszak végére eléri a havi 6,3 exabájtot, vagyis éves szinten a 75 exabájt mennyiséget (1 exabájt 1 millió terabájtnak vagy 1 milliárd gigabájtnak felel meg). Az intenzív növekedés hátterében elsősorban a mobilinternetezésre és videók lejátszására alkalmas hordozható eszközök – főként okostelefonok és táblagépek – gyors terjedése áll. A forgalomnövekedés évente átlagosan 92%-kal bővül majd.

A vállalat kristálygömbje szerint 2015-ben több mint 5,6 milliárd személyes használatú eszköz csatlakozik majd mobilhálózatokhoz, és emellett 1,5 milliárd gép-gép kapcsolat jön majd létre, ami azt jelenti, hogy bolygónk szinte minden lakójára jut egy mobilkapcsolat. A tanulmány szerint a mobilvideó 2015-re a teljes mobil-adatforgalom 66 százalékát teheti ki, azaz a tavalyi évhez képest 35-szörösére nő. Ugyanebben az időszakban a táblagépek adatforgalma várhatóan a 205-szörösére ugrik majd, ami az összes eszközkategóriát tekintve a legnagyobb bővülési ütem.

Tények és előrejelzések

  • A mobil-adatforgalom világszerte a 2009-es évhez viszonyítva 2010-re 159 százalékkal, havi 237 petabájtra nőtt, ami 60 millió DVD-nyi adatot jelent.
  • A mobil-adatforgalom 2010-ben 4,2-szer gyorsabban növekedett, mint a vezetékes széles sávú adatforgalom.
  • 2010-ben a mobil-adatforgalom világszerte háromszor akkora volt, mint a 2000. évben regisztrált teljes internetforgalom (a vezetékes és mobilforgalmat is beleértve).
  • A legfrissebb előrejelzések szerint a legnagyobb regionális mobil-adatforgalmi növekedés a Közel-Keleten és Afrikában várható, ahol a jelzett időszakra vonatkozóan 129%-os éves növekedési rátára számítanak, ami öt év alatt 63-szoros emelkedést jelent. Latin-Amerikában az éves bővülés 111% (42-szeres növekedés), Közép-Kelet-Európában 102% (34-szeres fejlődés), az ázsiai és csendes-óceáni térségben pedig 101% (33-szoros növekedés) lesz. Nyugat-Európában a forgalom évente 91 (25-szörös emelkedés), Észak-Amerikában 83 (20-szoros növekedés), Japánban pedig 70 százalékkal nő (14-szeres emelkedés).
  • Az összes országot tekintve Indiában várható a mobil-adatforgalom legnagyobb mértékű növekedése, ahol az előrejelzés szerint az éves növekedési ráta 158 százalék körül alakul (összességében 115-szörös növekedést produkálva).

A mobileszközök terjedésének mérföldkövei

  • A Cisco tanulmánya szerint 2015-re a világ teljes népességére vetítve – mely várhatóan addigra 7,2 milliárdra nő – szinte minden lakosra jut majd egy mobilhálózati eszköz, és több mint 7,1 milliárd mobilkapcsolat működik majd a mobiltelefonok és egyéb eszközök között (a Cisco Visual Networking Index módszertana szerint ebbe nem tartoznak bele a wifikapcsolatok).
  • Ma egy átlagos mobilkapcsolat havonta 65 megabájt forgalmat generál, ami körülbelül 15 mp3-fájlnak felel meg. 2015-re ez az érték várhatóan több mint 17-szer magasabb, 1118 megabájt lesz.
  • 2015-re az okostelefonok, noteszgépek és a hordozható eszközök új generációi adják majd a világ összes mobil-adatforgalmának több mint 87 százalékát.
  • A mobilhálózatokhoz kapcsolódó táblagépek 2015-re havi szinten több forgalmat (248 petabájt) generálnak majd, mint 2010-ben a világ teljes mobilhálózata (237 petabájt). Ugyanez lesz a helyzet a gép–gép (M2M) adatforgalom esetében is, amely 2015-re eléri a 295 petabájtot.

A mobilhálózati kapcsolatok sebességének globális alakulása

2009 és 2010 között az átlagos mobilhálózati kapcsolati sebesség megduplázódott, és 2015-re várhatóan mintegy tízszeresére emelkedik majd. A mobilhálózatok kapcsolati sebessége kulcsszerepet játszik a mobil-adatforgalom növekedésében – állítja a Cisco.

2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015
Mobilok átlagos sebessége 101 kbps 215 kbps 359 kbps 584 kbps 934 kbps 1465 kbps 2200 kbps
Okostelefonok átlagos sebessége 614 kbps 1038 kbps 1443 kbps 1953 kbps 2608 kbps 3424 kbps 4404 kbps

Előzmények