Az MNB reagált a Revolut Bank indulására

A jegybank a magyar ügyfelek érdekében szorgalmazza, hogy a Revolut globális pénzügyi szolgáltató hazai leánybankként végezze tevékenységét.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden az MTI-nek átadott közleményében ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy a Revolut Bank az eddigi információk szerint a litván nemzeti bank felügyelete alá tartozó, határon átnyúló intézményként, nem pedig önálló leánybankként indul el Magyarországon.

Emiatt a hazai ügyfelek betétbiztosítási, fogyasztói vagy elszámolási jogvitájukat nem itthon, hanem Litvániában (várhatóan litván, illetve angol, nem pedig magyar nyelven) intézhetik – figyelmeztet a jegybank közleményében.

A jegybankot „fogadó országbeli” felügyeletként csak korlátozott fogyasztóvédelmi jogosítványok illetik meg – húzta alá az MNB. A jogszabályi keretek közt ugyanakkor az MNB a jövőben is mindenkor fellép, és egyúttal tájékoztatja a nyilvánosságot is a felmerülő kockázat vagy jogsértés gyanúja esetén. Ilyen lehet a központi pénzintézet szerint például a hazai ügyfelek számára szokatlan, eltérő átláthatóságú díjstruktúra – írják.

A Revolut Ltd. a nyilvánosan elérhető beszámolói szerint tavaly 122 millió angol font, 2019-ben pedig 98 millió angol font veszteséget termelt, 417 millió font, illetve 96 millió font (2019) saját tőkén – idézte fel az MNB.

Az MNB támogatja a verseny erősödését a hazai pénzügyi piacokon, hiszen az innovációkra, fejlesztésekre, hatékonyabb működésre és akár költségcsökkentésre sarkallja a piaci szereplőket, egyúttal magasabb minőségű, egyszerűbb és gyorsabb szolgáltatást kínál az ügyfelek számára. E kedvező folyamatok ugyanakkor nem lehetnek ellentétesek a hazai ügyfelek érdekeivel. Az MNB ezért üdvözlendőbbnek tartaná, ha a Revolut Bank magyarországi székhellyel, tőkeerővel, és a hazai jegybank felügyelete alá tartozó leánybankként végezné tevékenységét itthon – írta a jegybank.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények