Hirdetés

AI-alapú robotokra koncentrál az Arm egykori ellenfele

Stratégiát vált a MIPS, ezentúl az AI-alapú robotokra és a chiptervezésre koncentrál.

A MIPS egy nagyon régi vállalat a Szilícium-völgyből, és egykor közvetlenül az Arm ellenfele volt a számítógépes architektúrák piacán. Most jelezték: stratégiát váltanak, így AI-alapú robotokra és chiptervezésre koncentrálnak.

A MIPS az 1980-as évek közepén indult, a MIPS chipekről köztudott volt, hogy a speciális alkalmazási területeken nagyon gyorsan dolgozzák fel az adatokat. Több tulajdonosváltás után végül technológiát licenceltek, majd csődbe mentek. Ebből 2021-ben jöttek ki, aztán a RISC-V-re váltottak. Olyan ügyfeleket nyertek azóta, mint a Mobileye. Eközben a szellemi tulajdont folyamatosan adták el chiptervező cégeknek.

Most azonban úgy döntöttek, hogy saját chipek tervezésébe fognak, a technológiát licencelik is. Olyan chipeket akarnak, amik a robotok érzékelését, számításait és vezérlését teszik lehetővé. Nagy növekedésre számítanak az AI-alapú humanoid robotok térhódítása miatt, ehhez pedig szerintük működő chip kell, nem prezentáció.

Hozzátették, ennek ellenére nem lesznek chipcég, és kezdetben az autóiparra koncentrálnak, mert már 2027-ben bekerülhet a technológiájuk a járművekbe.

Azóta történt

Előzmények