Közel a megállapodáshoz a Microsoft és a Yahoo!

Hirdetés

A Wall Street Journal értesülései szerint a Microsoft és a Yahoo! végre-valahára aláírhatja a kereső- és online hirdetési piacról szóló együttműködési megállapodását: tegnap ugyanis a redmondi vállalat internetes és keresőszolgáltatásaiért felelős vezetői repülőgépre szálltak, s meg sem álltak a Szilícium-völgyig finomítani a szerződéstervezet részleteit, melynek alapkövét várhatóan a közös technológiai megvalósítások fogják képezni. Az amerikai lap tudni véli, hogy Steve Ballmer Microsoft-vezér is komolyan közreműködik a két cég közötti párbeszédben, habár ezúttal nem csatlakozott a tárgyaló csoporthoz. Ha minden a tervek szerint halad, a megállapodást (az együttműködés részleteivel együtt) a jövő héten fogják bejelenteni, egyelőre azonban egyik vállalat sajtóreferense sem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Azóta történt

Előzmények