Microsoft-alkalmazott: A Windows 7 felületét az Apple-től kölcsönöztük

Előre borítékolható volt, hogy a szaksajtó azonnal lecsap Simon Aldous kijelentésére, amely interjú formájában a brit PCR IT-lap hasábjain jelent meg tegnap. A Microsoft partnerkapcsolati menedzsere ugyanis valami olyasmit mondott a Windows 7 grafikus felhasználó felületével kapcsolatban, ami egy redmondi alkalmazott szájából finoman szólva is különösen hangzik.

Aldous arra az újságírói kérdésre válaszolt, hogy a Windows 7 elődeinél valóban sokkal hatékonyabb operációs rendszer-e a különféle alkalmazási lehetőségek szemszögéből nézve. Felvezetésként egy keveset beszélt a Windows 7 és a Vista kapcsolatáról, kiemelve, hogy az új platform lényegében a Vista újabb változataként interpretálható.

Majd így folytatta: „Az emberek szörnyen sokat beszélnek az Apple Mac-kel kapcsolatban arról, hogy az operációs rendszer fantasztikus, nagyon látványos és könnyen használható. Függetlenül attól, hogy a hagyományos vagy az érintőképernyős változatról beszélünk, a Windows 7-tel grafikai szemszögből nézve megpróbáltuk megteremteni a Mac-látványt, a Mac-érzést. Jelentősen továbbfejlesztettük a grafikus felületet, de ugyanakkor mindent a rendkívül stabil Vista-magra építettünk fel, amely példának okáért sokkal stabilabb a jelenlegi Mac platformnál.”

Az interjú tegnap reggel jelent meg, a Microsoft személyében Brandon LeBlanc reagált Aldous szavaira. „Egy pontatlan idézet kering a világhálón a Windows 7 eredeti tervezésével kapcsolatban, nevesítve, hogy a látványt és az érzést valóban a Mac OS X-től kölcsönöztük-e. Sajnos ezek a szavak egy olyan Microsoft-alkalmazott szájából hangzottak el, aki a Windows 7 semmiféle tervezési folyamatában nem vett részt. Nehezen mondom ezt a mi emberünkről, de pontatlanságokat közöl és tájékozatlan ebben az ügyben. Ha szeretne a Windows 7 tervezéséről informálódni, azt javaslom, olvassa el a következő cikkeket...”

Azóta történt

Előzmények

  • Szabad szoftverre épül a Windows 7 letöltőprogramja?

    A gyanú szerint a Microsoft által adott eszköz megsérti a GPL-licencet. A vállalat vizsgálódik, és addig visszavonta a programot az internetes boltjából.

  • Tízből 7 vírust simán benyel a Windows 7

    Vírusszkennerek nélkül Redmond új operációs rendszere sem nevezhető biztonságosnak – derült ki a Sophos tesztjéből. A továbbfejlesztett UAC nem elég hatékony kapus.

  • A Windows 7 meghódította Kelet-Európát

    Egy webes statisztika szerint ebben a régióban a legnagyobb az új rendszer részesedése. Az adatokat gyűjtő piackutató azt sugallja: a kalózkodás miatt.

  • A Windows 7 bűne

    Az új operációs rendszer premierjének apropóján indított kampányt a zárt szoftverek ellen az Free Software Foundation. Most jön a második hullám.