Bloomberg: októberben jön a Windows 8

A Microsoft idén nyáron zárja le a Windows 8 fejlesztését, és októberben dobja piacra az új operációs rendszert – írja mai hírében a Bloomberg. A szoftvervállalat terveit ismerő, nevük elhallgatását kérő forrásokra hivatkozó hírügynökség értesülése összhangban van nemcsak a Windowsok kiadási hagyományaival, de a cég vezetőinek korábbi célzásaival is.

Hirdetés

A híradás szerint ősszel egyszerre jelenik meg az Intel- és ARM-platformra készülő kiadás, de – amint ez korábban kiderült – ez utóbbi valószínűleg nem a Windows 8 márkanevet viseli majd. Míg az x86-os számítógépekből több mint negyven lesz elérhető a rendszer startjakor, addig ARM-alapú gépekből csupán öt. A szűkebb kínálatot az utóbbi platformon az magyarázza, hogy ezt a kiadást a szoftvervállalat a hardvergyártókkal szoros együttműködésben készíti el, gyakorlatilag minden készülék esetében testre szabja. A Bloomberg forrásai szerint az öt ARM-gépből három tablet lesz.

A Microsoft hagyományosan nem köti a nyilvánosság orrára a következő Windows megjelenési dátumát, de ahogy közeledik az időpont, úgy válik egyre pontosabban behatárolhatóvá kiadás valószínű időintervalluma. Tavaly májusban Steve Ballmer a vállalat tokiói fejlesztői konferenciáján erősítette meg először hivatalosan, amit a piac már jó ideje pletykált: a Windows 8 kiadása 2012-ben várható.

Korábban a cégvezető csupán annyit ígért, hogy a jövőben két Windows megjelenése között sosem telik majd el olyan hosszú idő, mint a Windows XP és a Vista esetében. A Vista öt évvel a korábbi változat után jelent meg 2006 novemberében, de a kiskereskedelmi forgalmazás csak 2007. január 30-án kezdődött el. A Vistán kívül az új évezred Windowsai mind októberben, az ünnepi szezon előtt kerültek piacra. A még ma is rendkívül népszerű Windows XP 2001. október 25-től volt megvásárolható, míg a Windows 7 2009. október 22-én jelent meg.

A Microsoft azt hivatalosan is bejelentette, hogy a Windows 8-nak egy bétaja és egy kiadásra jelölt (RC) kiadása lesz csupán, mielőtt lezárják a kódot, és azt már tudjuk, hogy a fogyasztói előzetessé átkeresztelt nyilvános béta február végén jelent meg. A Bloomberg úgy tudja: a vállalat április elején ismerteti majd a partnereivel a Windows 8 kiadásával kapcsolatos terveit, így a pontos megjelenési ütem- és marketingtervét, és hogy milyen változatok lesznek elérhetők a rendszerből.

Azóta történt

Előzmények