Hirdetés

Adathalász program a Windows 10 előzetese?

A Windows 10 korai változatának bejelentésekor nemcsak azzal okozott meglepetést a Microsoft, hogy ugrottak egy verziószámot, hanem azzal is, hogy kiterjesztették a publikus tesztelés lehetőségét a Windows Insider Program bevezetésével.

Hirdetés

Az nem szokatlan, hogy a nyilvános hozzáférést regisztrációhoz kötötték, ám az kisebb vihart kavart, hogy a cég az egyébként már nem új, legutoljára augusztusban frissített  felhasználási feltételekbe olyasmiket írt bele, ami sokak felháborodását kiváltotta (a szövegre a WinBeta tesztelői figyeltek fel). Nevezetesen, hogy a feltételek elfogadásával és a telepítéssel együtt jár, hogy „A Microsoft információkat gyűjt önről, eszközeiről, alkalmazásairól és hálózatairól, illetve ezek felhasználási módjáról. Például begyűjtjük az ön nevét, e-mail címét, érdeklődési körét és kedvenceit, böngészési, keresési és fájltörténetét, hívásait és sms-adatait, az eszköz konfigurációját és a szenzoradatokat, illetve alkalmazáshasználati szokásait.” És ha ez még nem elég: a begépelt szövegeket, a rendszerben tárolt fájlok adatait, a hangüzenetek bemeneti információit és egyéb programadatokat is.

Minderre még korábban a Microsoftnál bennfentesnek számító Mary Jo Foley azt írta, hogy a cég új visszajelzési rendszert vezetett be, amelyik valós időben küld adatokat (feedback – real-time telemetry system), így folyamatosan figyelhetik az előzetest kipróbálókat.

Az már kiderült, hogy ez a visszajelzési módszer csak a technikai előzetes (Technical Preview) időszakára vonatkozik, a nyilvános RTM-ben már nem szerepel majd. Ám a WinBeta érdeklődésére a jelenlegi állapotról a Microsoft egy olyan tájékoztatót adott ki, mely az aggódókat nem igazán nyugtatta meg. A cég arra hivatkozik, hogy a rendszer korai előzetesének alapos tesztjéhez elengedhetetlenek a visszajelzések, és ők mindent megtesznek, hogy az így visszaérkező adatokhoz illetéktelenek ne juthassanak hozzá: titkosítanak, a beérkező információkhoz kevesen férnek hozzá, és olyan helyeken kezelik őket, ahol szigorú ellenőrzés alatt végzik a munkát.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

  • Bármit megjelenít a tévén a Microsoft új kütyüje

    Habár az eszköz majdnem kétszer annyiba kerül, mint a versenytárs terméke, a cég bízik az egyszerű felhasználhatóságban és a többlettudásban, és elsősorban a céges világot célozták meg.

  • Microsoftos felhőre ment a Debreceni Egyetem

    A felhőalapú levelezést és az Office 365 szolgáltatásait minden debreceni egyetemista ingyenesen veheti igénybe a Microsoft Digitális Oktatási Alapcsomagjának köszönhetően.