A Microsoft csökkenti a Vista árát

Hirdetés

A Microsoft tegnap váratlanul bejelentette, hogy a Windows Vista egyes dobozos változatainak kiskereskedelmi árát az első javítócsomag megjelenésének időpontjától, vagyis március végétől jelentős mértékben (20–48%-kal) csökkentik. Az Egyesült Államokban ez a változás a Vista dobozos csúcsváltozatait érinti, mind a teljes, a „full” verzióknál, mind pedig az „upgrade” esetében, amikor a felhasználó egy régebbi operációs rendszerről vagy egy olcsóbb verzióról vált a drágábbra: például Vista Ultimate-re vagy Home Premiumra. Amerikán kívül a fejlett országok piacain szintén terveznek egy hasonló árcsökkentést, míg a fejlődő országokban a Microsoft el fogja törölni a Home Basic és a Home Premium esetében a „full” és az „upgrade” verziók közötti árkülönbséget, egy változatot fognak kínálni az „upgrade” áráért.

A csúcsváltozatok kezdeti magas ára és a túl sok Vista-verzió miatt már a kezdetektől sok kritika érte a Microsoftot, s az elmúlt hónapokban a világ több helyén végzett árcsökkentési kísérlet azt mutatta, hogy ezek hatására komolyan felpörögtek az eladások – mondta el Brad Brooks, a Microsoft marketingért felelős alelnöke nemrég egy interjúban. Az árcsökkentés után a bevételek emelkedését várják.

Azóta történt

Előzmények