Microsoft: számítógép alacsony percdíjért

A Microsoft vezette csoport a mobiltelefonokéhoz hasonló, előre fizetett vagy havi előfizetési díjon alapuló hozzáférési lehetőség megteremtésétől várja, hogy a PC-k a feltörekvő piacokon is háztartások százmillióiban jelenjenek meg – írja a Napi Gazdaság. A Microsoft FlexGO program keretében a fogyasztó féláron vagy még olcsóbban megvenné a számítógépét a Windows operációs rendszerrel együtt, majd vagy vásárolna hozzá egy feltöltéses kártyát is, amelyről a gép használata során időarányosan fogyna az összeg, vagy havi előfizetési díjat fizetne a használatért. A Microsoft szerint a használat díja nagyjából az internetkávézók tarifáihoz lenne hasonló. Ha a kifizetett idő lejár, online lehet további egységeket vásárolni, illetve újabb kártyát is lehet venni a boltban – amikor pedig a vevő már ily módon levásárolta a PC árának fennmaradó részét, a tulajdonába kerül a berendezés.

Az új módszertől kitalálói azt remélik, hogy az alacsonyabb kezdeti költségek nyomán ugyanúgy nekilendül a PC-használat a feltörekvő piacokon, mint ahogy az a mobiltelefonokkal történt. A programban a Microsoft mellett olyan cégek vesznek részt, mint a Phoenix Technologies, a félvezetőgyártók közül az Advanced Micro Devices, az Intel vagy a német Infineon, a PC-gyártó Lenovo, de együttműködést terveznek más hardvergyártókkal, távközlési cégekkel, bankokkal és kiskereskedelmi hálózatokkal is. A módszer első próbaüzeme már meg is volt Brazíliában – közölte a Microsoft –, a következő körben pedig Kína, Mexikó, Oroszország, Szlovénia, Vietnam és Magyarország piacát tesztelnék. (Hazánkban a havi előfizetéses modell bevezetését tervezik.)

Előzmények