A Skype megszünteti Desktop API-ját

Ez év végén megszünteti desktop API-jának támogatását a Skype, derül ki egy levélből, amit Chris Andrews, a Skype fejlesztői programjának vezetője küldött az érintett fejlesztőknek. A programozói interfész elődjét, a Skype Public API-t 2004-ben mutatták be, jelenlegi formáját és nevét 2011-ben nyerte el, akkor a Microsoft nagy csinnadrattával jelentette be. A megújult API a jelek szerint nem lesz hosszú életű, és a Microsoft most feláldozza a „mobile first” oltárán.

A Skype Desktop API használatával külsős fejlesztők és cégek olyan alkalmazásokat tudtak létrehozni, amelyek kihasználták ugyan a Skype infrastruktúrájában és eszközeiben rejlő lehetőségeket, de teljesen saját kezelőfelülettel és egyéb, speciális (pl. nagyvállalati környezetben szükséges) funkciókkal rendelkeztek. Az ilyen alkalmazásokat a Skype App Directory-ból lehet megvenni vagy ingyenesen kipróbálni, 2013 szeptemberétől viszont ez az oldal már nem lesz elérhető. Bár a levél szerint az API támogatását csak valamikor év végén szüntetik be, az alkalmazásbolt megszűnésével egy időben a Desktop API chat funkciója is leáll, amiről természetesen a felhasználókat is időben értesíteni fogják.

A fejlesztőknek a jövőben a Skype URI-kat kell használniuk, ami egyelőre még korlátozottabb lehetőségeket biztosít, mint a Desktop API – lehet ugyan hang- és videohívást indítani, üzeneteket küldeni és átkapcsolni a Skype kliensre, de például rögzítés implementálására már nem lesz lehetőség. Az új megoldás azt is eredményezi, hogy a felhasználók által tapasztalt Skype élmény gyakorlatilag minden eszközön és operációs rendszeren megegyező lesz, ami tökéletesen illik a Microsoft azon elképzelésébe, hogy különböző eszközein a felhasználó lehetőleg ugyanolyan vagy nagyon hasonló felülettel és használati metódusokkal találkozzon.

A Skype a mai napig az egyik legnépszerűbb program, mellyel a felhasználók ingyenesen bonyolíthatnak hang- és videohívásokat, konferenciahívásokat. Elsődleges piacának a közelmúltig az asztali számítógépeket és notebookokat használók számítottak, de az okostelefonok és tabletek gyors elterjedésével, valamint a telekommunikációs infrastruktúra fejlődésével, a mobilinternet gyorsulásával és könnyebb elérhetőségével a hangsúly kezd áttevődni a mobileszközökre. A Microsoft múlt héten bejelentett nagy átszervezése után pedig egyértelműnek tűnik a redmondiak célja a 2011-ben 8,5 milliárd dollárért felvásárolt szolgáltatással: lenyesni a vadhajtásokat, egységes mederbe terelni a funkcionalitást és a megjelenítést, és előtérbe helyezni a mobilos fejlesztéseket.

Azóta történt

Előzmények