Saját üzletlánc kiépítését tervezi a Microsoft

Elemzők szerint a Microsoft nem csinál mást, mint követi az Apple stratégiáját, amely 8 évvel ezelőtt kezdte meg saját kiskereskedelmi tevékenységét, és sikerrel üzemelteti a mintegy 230 boltból álló üzletláncát napjainkban is. A világ legnagyobb szoftvergyártója nemrégiben nehéz időket élt át: Vista névre keresztelt operációs rendszere gyakorlatilag megbukott, a rivális Apple pedig megszorongatta azzal, hogy berobbant a digitális média piacára az azóta is uralkodó iPod termékével. Ha ez még nem lenne elég, a gazdasági krízisnek köszönhetően sorra dőlnek be a Microsoft termékeket árusító viszonteladók, így több elemző úgy véli, a cég lépése a jelenlegi bizonytalan légkörben bár merész, de üzleti szempontból voltaképpen helyes döntés. Az időzítés is kiváló lehet, hiszen hamarosan megkezdődik a várva-várt új operációs rendszer, a Windows 7 népszerűsítő kampánya.
Redmond saját hálózatának élére David Portert, a DreamWorks animációs részlegének korábbi termékdisztribúciós vezetőjét szerződtette, aki még filmiparbeli tevékenységét megelőzően a Wal-Mart amerikai óriásüzletlánc felsővezetőjeként minden bizonnyal magas szintű értékesítési tapasztalatokat szerzett.
Azt egyelőre nem tudni, hol és milyen számban nyílnak majd meg az első Microsoft üzletek – az első találgatások olyan helyszínekről szólnak, mint Berlin, Chicago, London, Moszkva, New York, Peking, Rio de Janeiro, Sydney és Tokió, esetleg Szöul.
Az idei év elején egyébként sor került a Microsoft redmondi főhadiszállásán épült saját termékbemutató komplexumának hivatalos átadójára, amely akár egyfajta mintája is lehet a jövőbeli üzleteknek. Szakértők azt várják, hogy a cég igazi élményközpontokat alakít majd ki, hasonlóan a budapesti Microsoft jövő otthonához. A különbség: miután felszedtük az állkapcsunkat a földről, helyben meg is vásárolhatjuk majd a termékeket.


A Microsoft élménycentruma Redmondban

Azóta történt

Előzmények