Augusztusban érkezik az ingyenes Microsoft Office tesztverziója

A Microsoft a partnerei számára tartott tekintélyes New Orleans-i gyűlésen (Worldwide Partner Conference) tegnap számtalan bejelentést tett, de a legnagyobb súlyúnak maga a cég is az Office 2010 programcsomag ismertetőjét tartotta, habár szó esett még a SharePoint Server 2010, a Visio 2010 és a Microsoft Project újdonságairól is.

A bejelentés annyiban nagy dobásnak számít, hogy néhány fejlesztő számára már elérhetőek bizonyos tesztverziók (ezeket a még nem teljes programokat a konferencia résztvevői is megkapták), ám semmiképp sem tűnik akkora durranásnak, melyre esetlegesen a beharangozók után számíthattunk – vagy legalábbis kevés még az információ. A szakértők szinte egyöntetűen arra vártak, hogy az egyre élesebb Google-Microsoft verseny újabb állomásának lehetnek tanúi; annak, hogy a Microsoft milyen módon kíván válaszolni a Google által megindított támadásra az online alkalmazások területén: elkészítették-e vajon az Office-csomag ingyenes, netes változatát. Ezt a konferencia résztvevői nem láthatták, meg kellett elégedniük Stephen Elopnak, a Microsoft üzleti partnerekkel foglalkozó divíziója elnökének ígéretével, mely szerint a csomag fejleszői változata augusztusban lesz elérhető a kiválasztottak számára, melyet hamarosan követ majd a nyilvános tesztverzió is. A Windowsé után a második legeredményesebb, az évente 15-20 milliárd US dollárt termelő Office-üzletág természetesen kiemelt fontosságú a cég számára, s úgy tervezik, mind a PC-s, mind az online változat megjelenhet jövő év első felében.

Hirdetés

Az érdeklődés középpontjában valójában nem is az Office 2010 PC-s verziója áll, mivel az előzetesek alapján forradalmi változásra nem számíthatunk, a kiforrott, a 2007-es szoftvercsomagban bevezetett újítások után stabilizálódó rendszer további finomításai várhatóak, inkább a webes változat érdekli a szakmát, mivel ez viszonylag új terület a Microsoft számára, s kérdés, milyen módon lépnek be erre a piacra.

Azt már lehet tudni, hogy az online Office, mely az Office Web Applications nevet kapja, a Word, a PowerPoint, az Excel és a OneNote alkalmazásokat tartalmazza, bizonyos korlátozásokkal a boltban árult termékekhez képest, de ugyanolyan megosztási, közösségi funkciókat is magában foglal majd, mint a konkurens Google Docs. A tárhelyet ehhez a szolgáltatáshoz a Windows Live felhasználói számára rendelkezésre álló Skydrive biztosítja – s ez mutatja meg a legfontosabb jellemzőt: az online Office ingyenes lesz.

Azt azonban tudomásul kell venni, hogy az online változat jelentősen kisebb tudású lesz a PC-snél: alapvető funkciók elérhetőek, de a professzionális igényeket nem tudja majd kiszolgálni, nem is erre tervezték, hanem a tömegigény kielégítésére. Az Office 2010 mindkét változata megőrzi az Office 2007 jelentős újítását, a szalagos menüt, sőt ki is terjesztik a csomagon belül, ám ezt sokkal könnyebb lesz testre szabni, mint a jelenlegi változatban.

Hanyattvágós újdonságokra nem kell számítani az új szoftverek esetében, de számtalan kisebb változtatást hajtottak végre: fejlettebb lesz a csomag elemeiben a csoportmunka, új grafikus elemek jelennek meg a Wordben, az Outlookban tematikusan lehet csoportosítani az e-mail-eket, a beillesztésnél lehetséges előnézetet kérni, a PowerPointban már szerkeszteni is lehet a videókat stb.

Ha valaki szeretne felíratkozni a tesztelők közé, azt az adott honlapon megteheti, ám számítania kell arra, hogy hosszú a sor. Az érdeklődőknek a PC Pro több elemből álló, hosszú cikkösszeállítását ajánljuk, ahol a szerzők az összes (néha bennfentes) információt összegyűjtötték az új szoftverekről.

Azóta történt

Előzmények