Hirdetés

Betiltathatja a Microsoft a Motorola termékeit Németországban

Habár a közelmúlt szabadalmi perekről szóló híreiben főként az Apple és a Samsung szerepelt, azért a többi nagyvállalat is vívja a maga küzdelmeit: egy mai németországi döntés egy, a Microsoft és a most már a Google kezében lévő Motorola Mobility egyik vitás ügyét zárta le, melyben a Microsoft a Razr, a Razr Maxx és az Atrix készülékek egy technológiai megoldása miatt indított eljárást.

Hirdetés

A mannheimi területi bíróságon ma reggel Andreas Voß bíró hirdette ki határozatát, melyben kimondta, hogy a Motorola androidos okostelefonjainál megsértették az 1994-ben befogadott EP0618540 FAT-szabadalmat (File Allocation Table), melynek elnevezése: „A hosszú és rövid fájlnevek közös névtartománya”. A bíróság elrendelte, hogy a Motorola állja a perköltségek felét, de a szankciókról még nem sokat tudni, mivel az a következő lépés lehet: ha a Microsoft úgy dönt, akkor kérhetik az adott termékek árusításának megszüntetését, illetve kártérítést is követelhetnek.

mobile patents

A Motorolával szemben már a harmadik győztes pert felmutató Microsoft nevében David Howard, a vállalat egyik vezető jogtanácsosa nyilatkozott, és elmondta, hogy az Egyesült Államokban és Németországban folytatják a Motorola Mobility elleni szabadalmi persorozatot, és abban reménykednek, hogy a Motorola hamarosan csatlakozik azokhoz az androidos készülékeket gyártó cégekhez, akik rendesen megfizetik a licencdíjakat a Microsoft szellemi termékeinek használata után.

A fenti ítélet egyébként egy nappal az után született, hogy egy müncheni bíróság egy másik ügyben (itt egy rendszerfelügyeleti technológia került szóba) a Motorola javára döntött, egy másik perükben (egy adatbeviteli technológia) pedig szeptemberre halasztotta a határozathozatalt.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények