A Microsoft beleégeti magát a magyar oktatási rendszerbe

A Microsoft Magyarország ma közleményben számolt be arról, hogy igen sikeres magyarországi programjuk, a kormánnyal kötött stratégiai megállapodásban is szereplő Microsoft Digitális Oktatási Alapcsomag. A közlemény szerint tízmilliárd forintot is meghaladó szolgáltatást vettek igénybe eddig a magyar egyetemek és egyetemisták; több mint ezer oktatási intézményben használják a Microsoft által felajánlott ingyenes felhőalapú szolgáltatásokat, és a mai napig több mint 1,3 millió Office 365 előfizetést hívtak le az intézmények. Az iskolák, egyetemek sok célra használják ki a lehetőségeket: van, ahol a házi feladatot gyűjtik be webalapú dokumentumkezelő megoldásokkal, más felsőoktatási intézmény pedig harmincezer diákjának kínál felhőalapú levelezőszolgáltatást.

Ez még csak a kezdet

A cég közli, hogy a program most digitális tananyagok fejlesztésével folytatódik: a második lépcsőben elindul az oktatás digitalizációja. A Nemzeti Közoktatási Portáltól a magyar diákok versenyképességének javulását várják.

A meghatározott célok szerint a jövőre induló Nemzeti Közoktatási Portál a fiatalok képességfelmérésében, a digitális tananyagok elérésében, egy közösségi-tanulási tér kialakításában és egy professzionális analitikai rendszer létrehozatalában nyújt majd segítséget. A cél, hogy a Nemzeti Alaptanterv minden témája digitális tananyag, digitális gyakorlatok formájában elérhető legyen: ez ezer témához tartozó anyagot és 15 ezer gyakorlófeladatot jelent. A portál jövő tavaszra tervezett indulásakor több mint félmillió diák veheti igénybe a digitális szolgáltatásokat. A portál a Microsoft Sharepoint és Azure felhőalapú szolgáltatásaira épül.

Szegények az intézmények, kapóra jön

Legutóbb a Debreceni Egyetem lépett nagyot, és erről így beszélt az intézmény illetékese: „A legmodernebb technológiák bevezetésének hardver- és szoftverköltségén több tízmillió forintot takarított meg az oktatási intézmény. Az üzemeltetés során nagy könnyebbség az egyetemnek, hogy nem kellett új szerverhátteret üzembe helyezni, s a hatalmas tárolókapacitás üzemeltetése, valamint annak energiaigényének biztosítása sem a mi feladatunk” – mondta el Tóth Attila, a Debreceni Egyetem informatikai vezetője.

A Debreceni Egyetem egyébként mintaprojekt a Microsoft számára Magyarországon, ugyanis az egyetem és a szoftvercég együttműködése a jövőben tovább folytatódik: a Microsoft szakemberei képzéseket tartanak majd az egyetemen, így a hallgatók ingyenesen megtanulhatják a most bevezetett technológiák használatát és azt, hogy hogyan használhatják a felhőalapú alkalmazásokat a tanulás során. A Digitális Oktatási Alapcsomag új fejezetében olyan megoldásokkal ismertetik a fiatalokat, mint az online csoportmunka, az intranet, vagy éppen az online prezentáció és videokonferencia.

Minden közleményben ott szerepel: 52 milliárd

A Microsoft saját nyilatkozta szerint kamatostul megtérülő befektetésnek tekinti az 52 milliárd értékű felajánlást, amelyet elkötelezetten fejleszt tovább annak érdekében, hogy Magyarország már középtávon digitálisan fejlettebb, versenyképesebb ország legyen, ahol jó vállalkozásba fogni, ahol jobban megéri majd olyan innovatív iparágakra építeni, amely a helyiek „szürkeállományát” használja.

Az egyetemi életben sem mellékes szempont az informatikai- és adatbiztonság – fogalmaz a Microsoft Magyarország közleménye –, különösen, ha felhőalapú szolgáltatások igénybevételéről beszélünk. Az Európai Unió adatvédelmi hatóságát tömörítő munkacsoport azonban eddig kizárólag a Microsoft felhőszolgáltatásai vonatkozásában adta meg adatbiztonsági jóváhagyását. A tekintélyes szervezet döntése azt jelenti, hogy üzletmenetüket a cég felhőszolgáltatásai – a Microsoft Azure, az Office 365, a Microsoft Dynamics CRM Online, vagy a Windows Intune – segítségével üzemeltető vállalkozások zavartalanul működhetnek adatbiztonsági szempontból.

Olcsó húsnak?

A közlemény igen optimistán fogalmaz, ez nem meglepő: valóban jó minőségű és a magyar oktatás számára a bevett módokon csak nagy költséggel megvalósítható technológiákat kínálnak ingyen. Ám azt továbbra sem szabad feledni, hogy a magyar oktatás becsatornázása egy magáncég rendszerébe függőségekhez és későbbi, esetleg most még előre nem látható problémákhoz vezethet – az NSA-ügyben kiderült visszaélések mellett elegendő arra gondolni, hogy egy magáncég bármikor dönthet az ingyenesség szűkítése vagy felszámolása mellett, és akkor a bejáratott és megszokott rendszereket már csak igen drágán és nehezen lehet kiváltani.

Azóta történt

  • Bármit megjelenít a tévén a Microsoft új kütyüje

    Habár az eszköz majdnem kétszer annyiba kerül, mint a versenytárs terméke, a cég bízik az egyszerű felhasználhatóságban és a többlettudásban, és elsősorban a céges világot célozták meg.

  • MicrosoftGate: korrupciós botrány Romániában

    A vizsgálatot végző hatóság szerint kilenc korábbi miniszter is részese volt annak, hogy az iskolákba a piaci árnál drágábban jutottak el a számítástechnikai termékek.

Előzmények