Hirdetés

A Microsoft szerint nincs elég szakember a klímaváltozás kezeléséhez

A Microsoft elnöke, Brad Smith azt mondja, ideje fenntarthatóságra szakosodott dolgozókat képezni.

Brad Smith, a Microsoft elnöke nemrég arról beszélt, hogy cégek ezrei bukhatják majd el a klímacéljaikat, amennyiben nem kezdenek el fenntarthatósággal foglalkozó dolgozókat képezni.

Smith szerint nagyon gyorsan kell cselekedni az emissziócsökkentés terén, azonban ennek legnehezebb pontja az, hogy nincs elég szakember.

A Microsoft árul ugyan cégek számára olyan szoftvert, amivel a környezeti lábnyom követhető, de a cégeknek a technológiánál többre lesz szüksége a klímaváltozás elleni harcban, mondja Smith, aki zöldoktatási anyagok fejlesztését is kilátásba helyezte.

A Microsoft és a Boston Consulting Group tanulmánya szerint a legtöbb cég környezetvédelemért felelős vezetője (68 százalékban) belülről kerül ki, megfelelő képzettség nélkül.

A redmondi vállalat fenntarthatósági osztályán három éve még 30 ember dolgozott, most már 250 – Smith szerint viszont kihívás megfelelően képzett munkaerőt találni. Ez szerinte mindenkinek gond, a munkaadóknak ezért jobban fel kellene mérniük a helyzetet, és befektetni a dolgozók képzésébe, az oktatókba.

Azóta történt

  • A Microsoft Magyarország újra az élen

    A PwC Magyarország több mint 26 ezer válaszadó megkérdezésével elvégzett felmérése szerint a technológiai szektorban 2022-ben a Microsoft számít a legvonzóbb munkahelynek.

Előzmények