Az IE 10 egyik változata már nem támogatja a Flasht

A Microsoft egyéb termékeinek fontos újításai mellett a fejlesztés alatt álló Windows 8 operációs rendszerről is meglehetősen sok információt árult el a BUILD fejlesztői konferencián, de az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó bejelentésük az volt, hogy Dean Hachamovitch, az IE fejlesztői csapatának vezetője elmondta: a Win8-hoz tervezett új böngésző, az Internet Explorer 10 két változata közül az egyik nem fogja támogatni a beépülő szoftvereket, a plug-ineket, és ebbe természetesen beleértendő a sokat szidott, ám mégis az egyik legnépszerűbb plug-in, a netes videotartalmak kvázi szabványává vált Flash, az Adobe terméke is.

Az Internet Explorer esetében azért van két változatról szó, mivel ez a program másképp működik a Metro felhasználói felületen, és másképp a választható hagyományos (asztal, tálca stb.) felületen, bár egyébként ugyanaz a technológia, ugyanaz a motor van mindkettő mögött. Az elsőként említett UI esetében a böngésző is más, és e program lesz az, ahogy egyébként tegnapi blogjában Hachamovitch részletesen ismerteti is, amelyik már „mentes” a plug-inektől, a Microsoft mérnökei itt már a HTML5 webes szabványra alapoznak, mely már natív módon, külön telepítés nélkül teszi futtathatóvá az olyan alkalmazásokat, amilyen a jelenleg plug-inként működő, egyszeri felhasználói beavatkozást igénylő Flash. Az IE 10-es, melyet a Metro felülettől független alkalmazásként írtak meg, nem egyszerűen „látványelem”, fogalmaz Hachamovitch, és ez már nem támogatja a Flash médialejátszót. A fejlesztés vezetője a lépés indoklásában kísértetiesen hasonló érveket fogalmaz meg a Flashsel szemben, mint Steve Jobs korábban: a plug-inek, így az Adobe megoldásának elhagyása a terhelés csökkenése miatt kevésbé veszi igénybe a mobil eszközök akkumulátorait, a böngészés sokkal biztonságosabbá, megbízhatóbbá válik, csökken az adatvédelmi szempontokból problémás sebezhetőségek száma.

Természetesen merül fel a kérdés, hogy mi lesz azokkal az oldalakkal, ahol használják a Flasht, ugyanis a felhasználó a támogatás hiánya miatt ott csak egy üres, fehér területet fog látni. Hachamovitch erre azt válaszolta, hogy kutatásaik szerint az Apple ellenállása, Steve Jobs harcos Flash-ellenes kirohanásai következtében az elmúlt egy évben a világ leglátogatottabb 97 ezer weboldalán 62 százalékos a Flash kiszorulása, az oldalak 62 százalékán tértek át a HTML5-ös megoldásra.

Az Internet Explorer 10-es nem Metro-stílusú verziója továbbra is támogatni fogja a Flasht, és az integráció következtében a felhasználók át is kapcsolhatnak az egyikről a másikra: tehát ha a Metro IE-ben nem jelenik meg valami, egy plug-in nem működik, akkor egyszerűen átállhatnak a másikra, és a kedveltebb megoldást természetesen beállíthatják alapértelmezettnek is. Az érintőképernyőt is támogató gépeken, például a tableteken, az IE 10 Metro-változata lesz alapértelmezett, de az ARM-, illetve SoC-processzoros eszközökön kizárólag a Metro-változat lesz elérhető a Windows 8-ban, hiszen itt maga az operációs rendszer is Metro-felületű lesz.

Azóta történt

Előzmények