Rekordszámú jelentkezés érkezett a Microsoft versenyére

A cég közleménye szerint a fiatal fejlesztők nem mindennapi innovatív projektekkel jelentkeztek: a speciális képstabilizátortól az egészségügyben használható okos alkalmazásokig sokféle remek ötletet vonultattak fel.

Idén több mint kétszer annyi csapat jelezte részvételi szándékát, mint a 2014-es verseny alkalmával, a csapatokban egyre több a nő is. A rekordszámú jelentkezőből csaknem harminc társaság profilja felelt meg a nevezési feltételeknek, és végül 15 csapatot választottak ki a szakemberek. Bizakodásra ad okot, hogy egyre fiatalabb korban jelenik meg a vállalkozó kedv: a legfiatalabb csapat tagjai most 13 és 14 évesek. Ők a képzéseken ugyan részt vehetnek, de a minimum 16 éves kort megkövetelő Imagine Cupon idén még nem indulhatnak. Viszont három, 16 évesnél idősebbekből álló középiskolás csapat neki is vághat a megmérettetésnek a fiatalabb korosztály tagjai közül

A fiatal fejlesztők a társadalom számára is hasznos ötleteket hoztak: van, aki a laktózérzékenyeknek fejlesztene okos alkalmazást, egy másik csapat pedig azon dolgozik, miként válthatja ki az okostelefon az otthoni digitális eszközök vezérlőit. Meglehetősen nagy fantázia van az egyik csapat speciális képstabilizátor-ötletében is, amelyik jobb minőségű videófelvételeket segítene készíteni emberek millióinak. Egy másik fiatal csapat pedig speciális közösségi hálózatot hozna létre fiataloknak, hogy hasznosan tölthessék el a szabadidejüket.

A közel három hónapos Imagine Cup Academyn a fiatal csapatok angol üzleti kommunikációt, prezentációs technikát és a megfelelő üzleti képzést is megkapják a technológiai mentorálás mellett, hogy ötletüket a gyakorlatban is meg tudják majd valósítani. A képzés végigköveti egy projekt teljes életét az ötlet megszületésétől a részletek kidolgozásán át a megvalósításig.

A képzési program az Imagine Cup magyarországi döntőjével zárul, amelynek győztese képviselheti Magyarországot a verseny regionális döntőjében. A régió hat legjobb csapata pedig részt vesz majd a Microsoft globális megmérettetésén.

Azóta történt

Előzmények

  • A Microsoft keresi Magyarország legjobb fiatal csapatát

    A legjobb startup ötleteket profi technológiai és üzleti szakemberek segítségével valósíthatják meg a fiatalok a vállalat segítségével, akik a nagy versenyre készítik fel a csapatokat. Már lehet jelentkezni.

  • Két díjat is nyertek a szegedi fiatalok a Microsoft világversenyén

    Az Imagine Cup innovációs kategóriájának második helyezése mellett a finn AppCampus különdíjat is bezsebelte a szegedi fiatalokból álló magyar fejlesztői csapat, a Tep a világ egyik legrangosabb technológiai versenyén.