2018. október 19., péntek

Gyorskeresés

Okostelefonos és felhős projektterveket is vár a Microsoft a diákok versenyén

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: IT café

Az Imagine Cup 2012 két központi témája a Windows Phone és az Azure.

A Microsoft tegnap közleményben tudatta, hogy a diákok számára hirdetett fejlesztői versenyben, az Imagine Cup 2012-ben meghirdették a Windows Azure, illetve a Windows Phone platformokra kiírt egyéni pályázatot. A résztvevők mindkét kategóriában nevezhetnek projektekkel a korábban meghirdetett témákban, vagyis szoftvertervezés, játéktervezés, illetve általános IT területen.

Hirdetés

Az e platformokra készített fejlesztési terveket a többi kategóriával ellentétben nem kell majd bemutatni az ausztráliai Sydneyben rendezett döntőn, a versengés online folyik, a győzteseket a döntőn hirdetik ki.

A tavalyi erőpróbán a csapatok között kiemelten népszerű Windows Phone versenyét a kiemelkedő ötleteket támogatni kívánó Nokia szponzorálja, a zsűri olyan alkalmazások koncepcióterveit várja, melyek társadalmi érzékenységről tanúskodnak, az elbírálásnál a funkcionalitást, a használhatóságot és a felhasználóbarátságot értékelik majd.

A felhőszolgáltatásokat képviselő Azure-t is kedvelték tavaly a résztvevők, a csapatok harmada készített rá projekteket, melyek főként az oktatáshoz, a közösségi médiához és az egészségügyi informatikához kapcsolódtak.

Gyártók, szolgáltatók

Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.