Hirdetés

Letölthető az Exchange Server 2010 RC

Hirdetés

A Microsoft Exchange csapata tegnap jelentette be blogjában, hogy elérhetővé tették az Exchange Server 2010 kiadásra jelölt (RC) változatát a regisztrált felhasználók számára, s bár nem sokkal a közlemény megjelenése után technikai problémák miatt egy ideig nem volt elérhető a szoftver, mára már újra működnek a letöltési linkek.

A végleges verzióban év végén megjelenő program kiadásra jelölt változata már majdnem végleges (feature complete), s új eszközök is megjelentek benne: például támogatja a Windows Server 2008 és a Windows Server 2008 R2 64 bites változatait, valamint együttműködik („coexist”) az Exchange korábbi verzióival (2007 – Service Pack 2 –, illetve a 2003-as). A cég közleménye szerint az április óta elérhető bétát több mint 10 millióan tesztelték, ami csúcsnak számít ebben a kategóriában a Microsoftnál.

Az Exchange Server 2010 RC letölthető a TechNet oldaláról, illetve a Microsoft letöltőközpontjából.

Azóta történt

Előzmények