Nem engedik a britek, hogy a Microsoft megvegye az Activisiont

Nagy-Britannia blokkolta a Microsoft és az Activison Blizzard 69 milliárd dolláros üzletét, a felhős játékiparral kapcsolatos aggályok miatt.

A brit versenyhatóság (CMA) blokkolta a Microsoft és az Activision Blizzard 69 milliárd dolláros üzletét, az ugyanis domináns szereplővé tette volna a redmondi óriást a felhős játékiparban, elnyomva a versenyt és kevesebb választást adva a brit gamereknek a következő években.

Hirdetés

A CMA szerint a felhős játékvilágnak szabad, versenyképes piacra van szüksége, amely a fejlődést és a választást teszi lehetővé. A Microsoft így is erős a szektorban, előnyben van másokkal szemben, ez az üzlet pedig tovább fokozná az előnyét, amellyel képessé válna az új és innovatív versenytársak elnyomására.

A CMA szerint a Microsoft így is a globális felhős játékipar 60-70 százalékát irányítja. Megemlítették a Call of Dutyt is, amely ha exkluzívvá válna az Xbox Games Pass szolgáltatásban, az szintén tisztességtelen előnyt jelentene másokkal szemben, véli a hatóság.

Vagyis a világ legnagyobb gamerpiaci felvásárlását nem a Sony vagy a Call of Duty állította meg, és nem is az EU, hanem a britek és a felhős gaming (pedig ebben az ágazatban az összes nagyobb névvel megállapodott a Microsoft, a maga oldalára állítva azokat).

A Microsoft azt mondja, az Activision agresszív támogatása mellett fellebbeznek. A CMA szerint viszont a Microsoft ígéretei nem oszlatják el az aggályokat.

Azóta történt

Előzmények