30 milliárd dollárt önt az AI-infrastruktúrába a Microsoft és a BlackRock

Az adatközpontok építése mellett energiaprojektekre költenék a pénzt.

A BlackRock és a Microsoft azt tervezik, hogy több mint 30 milliárd dolláros alappal állnak az AI-infrastruktúra szolgálatába. Ebből adatközpontokat építenének, valamint energiaprojektekre fordítanák a pénzt.

Az AI-modellek hatalmas számítási teljesítményt igényelnek, ezáltal óriási fogyasztást generálnak. Mivel chipek ezreit láncolták clusterekbe a szükséges teljesítmény eléréshez, ezért a speciális adatközpontokra való igény az egekbe lőtt.

Bár folyamatosan arról hallunk, hogy mindenhol új adatközpontok épülnek a világban, a cégek pedig atomenergiával és geotermikus energiával oldanák meg az áramhiányt, a helyzeten javítana a Microsoft és a BlackRock a Global AI Infrastructure Investment Partnership révén. A programot az NVIDIA is segíti.

Összességében több mint 100 milliárd dollárnyi befektetést lehet majd lehívni a programon keresztül, ezt a pénzt elsősorban az USA-ban és a partnerországokban osztják szét.

Azóta történt

Előzmények