Mint ismert, a Meta nem csak a tényellenőrzéssel hagyott fel, de vezetőjével együtt 180 fokos fordulatot vett. A jövőben közösségi jegyzetekre építenek, úgy, mint az X. De nem minden esetben.
Mint a jelentésekből kiderült, a fizetett hirdetésekre ezeket nem terjesztik ki. A közösségi jegyzeteket az organikus tartalmakra terjesztik ki, vagyis arra, amiért senki nem fizet a Metának. Eleinte állítólag a márkák és influenszerek bejegyzéseire sem lesz ez érvényes.
A program részletei ugyanakkor változhatnak, a Meta szóvivője szerint pedig az átállás több hónap az USA-ban, így folyamatosan mérlegelnek és változtatnak, a találgatások csak spekulációk jelenleg. Hivatalosan annyi ismert, hogy az USA-ban néhány hónapon belül indul az új rendszer, és az év során fejlesztik.