Messze még az önvezető autó

Egy ideig még várnunk kell a valóban használható önvezető autókra, a Fordnál legalábbis 2025 utánra teszik ezek megjelenését.

Hirdetés

Már rég nem csak a Google dolgozik gőzerővel az önvezető autókon, hanem az olyan hagyományos autógyárak is, mint a Mercedes, a Volvo vagy éppen a Ford. Főleg az utóbbi cég az, ami jól áll a fejlesztések területén, ám ha a megjelenés időpontját kell megbecsülniük, rögtön átváltanak konzervatívba.

Jelen pillanatban úgy áll a helyzet, hogy a Ford szerint 2021-re juthatnak el oda, hogy az autómegosztó szolgáltatások számára elérhetővé válnak az ötös szintű autonómiával rendelkező (azaz gyakorlatilag bármilyen szituációban önállóan döntő, kormány és pedálok nélküli) járművek, a „végfelhasználók” esetében azonban ennél jóval később, 2026-2031 között számíthatunk erre.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Ford

Azóta történt