Milliárdos mentőcsomag a memóriagyártóknak

Tajpej 200 milliárd tajvani dollárt (körülbelül 1200 milliárd forint) különített el a nehéz helyzetbe került helyi memóriagyártók megsegítésére – írja a Financial Times. Sih Jen-Siang (Shih Yen-Shiang) gazdasági miniszterhelyettes tegnap megerősítette, hogy az összeg felét már jóváhagyta a parlament, a másik feléről azonban még nem döntöttek a honatyák. A kormány egyelőre mérlegeli, hogy milyen feltételekkel biztosítsa a mentőcsomagot a DRAM-gyártóknak.

Hirdetés

A memóriagyártók számára a tavalyi fekete év volt, a langyos kereslet és az óriási túlkínálat miatt ugyanis az árak rekordmélységbe, a gyártási költségek alá süllyedtek, emiatt a piaci szereplők hónapok óta egyre nagyobb veszteséget görgetnek maguk előtt. Az év derekán még sokan abban reménykedtek, hogy a karácsonyi szezonra a kereslet megélénkül végre, de a pénzügyi válság eszkalálódása miatt ez elmaradt.

A dinamikus memóriachipek forgalma 16,9 százalékkal esett vissza, és a legnagyobb 29 memóriagyártó közül mindössze kettő tudta növelni az e termékkör értékesítéséből származó árbevételét. A legnagyobb vesztes a német Qimonda AG volt, amelynek árbevétele 40,7 százalékot zuhant, de látványos forgalomcsökkenéssel kellett kibékülnie a dél-koreai Hynixnek (29,1%), valamint a tajvani Nanya Technologynak (29,1%) és Powerchip Semiconductornak (23,4%) is.

Elemzők úgy becsülik, hogy a három nagy tajvani gyártó – a Nanya, a Powerchip és a ProMOS – első negyedévben esedékes tartozása a bankok felé összesen 17 milliárd tajvani dollár, és hasonló összeget kell fizetniük a második trimeszterben is. A jelenlegi helyzetben vagy külső segítségre van szükségük ennek kiegyenlítéséhez, vagy a pénzintézeteket kell rávenniük a kölcsönök törlesztésének átütemezésére. Tajpej most konkrét stratégiai terveket vár a gyártóktól arról, hogy a kilátásba helyezett mentőcsomagért cserébe milyen, a hosszú távú fennmaradásukat biztosító átalakításra hajlandóak.

Azóta történt

Előzmények