Eljött az okosórák ideje

Az Intel 100 és 150 millió dollár közötti összegért vette meg az okosórákat gyártó Basist. Az ügylet azután történt, hogy a startupra rárepült a Google, a Microsoft, de még az Apple is benne volt a pakliban.

Hirdetés

Végül az Intel ajánlotta a legtöbb pénzt. Hogy pontosan mennyit, azt nem árulták el, csak azt, hogy 100 millió dollár körül költöttek. De lehet, hogy volt az 150 millió is. Amit viszont biztosan lehet tudni, hogy a Basisbe 30 millió dollárt tettek a befektetők, jelenleg pedig 7 százalékos részesedéssel második helyen áll az egészségügyi trackerek piacán.

A Basis karórái rögzítik a szívfrekvenciát, az alvási szokásokat, az elégetett kalória mennyiségét, de még a bőr hőmérsékletét is. Mivel a cég rendelkezik a legfejlettebb szenzorokkal, nem csoda, hogy nagy körülötte az érdeklődés. Az Intel a vásárlással nem csak a licencekhez jutott hozzá, hanem azonnal be is lép egy számára új piacra.

Mindenki okosórát akar?

A Samsung és a Pebble már rendelkezik okosórával, az Apple és a Google pedig a pletykák szerint még az idén meg akarja magát mutatni ezen a területen is. Sőt, akár a Nintendo is lehet a következő szereplő. Az életminőség-javító eszközök piacára akar ugyanis belépni a japán vállalat, új platformot akarnak bevezetni a Nintendo a Wii U és a Nintendo 3DS mellé. Kifejezetten azokat céloznák meg, akik amúgy soha nem fizetnének egy játékgépért, de hajlandóak valamit tenni az egészségükért.

Kifejezetten nem egy új konzolban gondolkodik Ivata Szatoru, a Nintendo elnöke. Szórakoztató módon szeretné javítani az emberek életminőségét és egészségügyi állapotát a japán cég. Erről csütörtökön beszélt a befektetők és a sajtó előtt. Azt mondta, az új platform főleg az egészséges életmódra koncentrál majd, hasonlóan mint a Wii Fit és a Brain Age, de később az oktatószoftverek is fontos szerepet kaphatnak majd. Bár ez egy különálló, független részlege lesz a Nintendónak, azt tervezik, hogy egységesítik a platformjaikat, azonos  bejelentkezési adatokkal lehet majd használni mindhárom platformot. Hogy pontosan mit terveznek, nem tudni, de az eddig elhangzottakba akár az is belefér, hogy ők is valamilyen szenzoros, hordható okoseszközön dolgoznak.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

  • Nem használják viselhető eszközeiket az amerikaiak

    Tízből öt okosóra a fiókban pihen. Az amerikaiak megveszik, aztán nem használják ezeket. Sokan már az első hat hónapban leszoknak a használatukról. Mégsem jött el az ideje ezeknek az eszközöknek?

Előzmények