Hirdetés

2017. szeptember 23., szombat

Gyorskeresés

Megvásárolható a PC-s történelem egy darabja

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: IT café

Már csak nyolc működőképes Apple I számítógép van a világon – közülük árvereznek el egyet majd májusban.

A kölni Breker aukciósház többek között régi műszaki eszközökre specializálta magát, május 20-án pedig egy igazi számítástechnikai ritkaságot fognak árverésre bocsájtani: a világon még elérhető nyolc működőképes Apple I számítógép egyikét.

Mielőtt pénztárcát és telefont ragadnánk, érdemes kicsit átgondolni a szituációt: a Berker becslése szerint a leütési ár valahol 190 és 320 ezer dollár körül várható, azok alapján, hogy tavaly augusztusban egy prototípust 815 ezer (!) dollárért sikerült eladni. Tekintettel arra, hogy mai áron számolva az Apple I-et 2800 dollárért lehetett megvásárolni 1976-77 között, ez elég szép nyereséget jelent.

Maga az Apple I a cég első számítógépe, és ezeket még Steve Wozniak készítette Steve Jobs legendás garázsában. Számuk többek között azért is olyan alacsony, mert a nagyjából 200-as darabszámot nemcsak az elavulás csökkentette, hanem az is, hogy az Apple komoly árengedményt adott az Apple II árából annak, aki visszaszolgáltatja régi Apple I-es gépét. Erre azért volt szükségük, mert Wozniak már nem igazán ért rá a technikai támogatással foglalkozni, más viszont nem értett eléggé az általa összeállított hardverhez.

 

 

Gyártók, szolgáltatók

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.