Hirdetés

Meghalt a vezeték nélküli távirányító feltalálója

Egy újabb nagy alak, az emberek kényelmét szolgáló találmány feltalálója hagyta végleg itt a világunkat. A fotelból, kanapéból televíziót néző közönség most kapcsolja ki készülékét, és egy percnyi néma csenddel tisztelegjen Eugene Polley, a vezeték nélküli TV-távirányító feltalálója előtt. Az ember, aki egy életre megváltoztatta a szórakoztató elektronika egyik fontos elemét, vasárnap, kilencvenhat éves korában halt meg egy chicagói kórházban.

Hirdetés

Az első vezeték nélküli kontrollert csak a tehetősebbek engedhették meg maguknak, ám a csatornák mennyiségének növekedésével, valamint a különböző típusú „zajládák" elterjedésével a hétköznapok szükségszerű eszközévé vált. Polley a Zenith Electronicsnál építette fel karrierjét. Húszéves korában, 1935-ben kisegítő fiúként kezdte a vállalatnál, ám a második világháború alatt áthelyezték a cég mérnöki osztályára, ahol egy, az Egyesült Államok Nemzetvédelmi Minisztériumának szánt radar kifejlesztésében segédkezett.

Az évek során felszedett tapasztalatot és tudást kihasználva alkotta meg 1955-ben a távirányító ősét, a már vezeték nélkül operáló Flash-Maticot. A megoldás kizárólag a Zenith készülékeivel volt kompatibilis; a szerkezet a ma elképzelhető kontrollerekhez képest sokkalta rendhagyóbb külsővel rendelkezett – a színe zöld volt, a formája pedig egy sugárpisztolyéra emlékeztetett, amin egy piros gombot nyomogatva tudtuk manipulálni a televíziót.

„A televíziózás csodája! A villanó hangoló, ami abszolút ártalmatlan az emberre! Ráadásul lelőhetik az idegesítő reklámokat úgy, hogy a kép a képernyőn marad!" – propagálták az 50-es évek reklámjai az akkoriban világújdonságnak számító kiegészítőt. Talán a fentebbi idézetből is kiolvasható, hogy a Flash-Matic fényt bocsátott ki a készülék felé: a televízió négy sarkának mindegyike más-más funkciót aktivált (csatorna előre -és hátraváltás, a hangerő növelése és csökkentése). A megoldás végtelenül kényelmesnek hangzott, ám a technológia egyik legnagyobb hátránya, hogy egy a szobába besütő, kósza fényfolt is képes volt manipulálni szórakoztató eszközünket.

A találmányt egy szintén a Zenith-nél dolgozó alkalmazott, a már 2007-ben elhunyt Robert Adler fejlesztette tovább – az ő megoldása már magas frekvenciájú rádióhullámokat használt, így az ablakon besütő napfény már többé nem volt ellenség. Érdekesség, hogy Adler prototípusa még „mezei" rádióhullámokat közvetített a TV felé, ám ezt az opciót hamar kilőtték, ugyanis a hullámok a falakon is átmentek, így akár a szomszéd készülékét is bátran kapcsolgathattuk. A végleges megoldás már ultrahangot használt, és az egész világ is kerek 25 éven át, amikor is a technológiát leváltották a mai napig használt, infravörös rendszerek.

Visszatérve Polley-ra, az elmondások szerint élete végéig büszke volt találmányára: „egy modern távirányítós, síkképernyős TV büszke tulajdonosa volt, ám mindig maga mellett tartotta saját találmányát".

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények