Megbukott a pornódomén

Hirdetés

Az internetes végződéseket szabályozó ICANN tegnap elvetette a .xxx domén bevezetésének tervét. A szervezet hat év nyűglődés után, tavaly júniusban jutott el odáig, hogy megszavazza a szexoldalak számára fenntartott doménnevet, de a részletek kidolgozását decemberben határozatlan időre elhalasztotta. Az internetes türelmi zóna kijelölése körül sosem volt konszenzus: a döntést a kezdetektől ellenezték amerikai republikánus politikusok és részben a pornóoldalak üzemeltetői is, ám nagyrészt a politikai nyomásnak volt betudható az ICANN tétova hozzáállása. Vint Cerf ICANN-elnök korábban mindvégig hangsúlyozta, hogy szerinte az új felsőszintű domén létjogosultsága nem bizonyított.

Paul Twomey, az ICANN vezérigazgatója most úgy nyilatkozott, hogy a javaslat elvetése az erős politikai nyomás ellenére sem politikai döntés volt. A szervezet úgy ítélte meg, hogy a kompetenciáját meghaladó feladatot vállalna fel azzal, ha nemzetközi szinten szabályozná a pornográfia internetes megjelenését – adott esetben a helyi törvények ellenében is. Az ICANN tagjai 9-5 arányban szavaztak az .xxx domén ellen.

Az ülésen döntés született a .tel végződés bevezetéséről is, amelyet olyan weboldalak használhatnak majd, melyeken a látogatók ismerőseik adatait – telefonszámokat, emailcímeket és egyéb azonosítókat – tárolhatják.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények