Még lehet jelentkezni az extrém programozóversenyre

Május 4-6. között immár hetedik alkalommal rendezik meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Informatika épületében a BME Nemzetközi 24 órás Programozóversenyt. A részt vevő háromfős csapatoknak a külvilágtól teljesen elzárva, 24 óra leforgása alatt kell megoldaniuk több összefüggő programozási feladatot, amelyeket idén a korábbi versenyek nyertes csapatai állítanak össze. A szervezésért valamint a lebonyolításért a Magyar Villamosmérnök- és Informatikushallgatók Egyesülete és a Simonyi Károly Szakkollégium felelős.

Az internetes előválogatóra tavaly minden eddiginél több, 309 csapat adta le jelentkezését összesen 24 országból, Európán kívül többek között az Egyesült Államokból, Iránból, Indiából, Kínából és Bangladesből is. A szervezők remélik, hogy a májusi versenyen az új indulók mellett régi ismerősöket is üdvözölhetnek lengyel és svéd csapatok személyében.

A jelentkezést követően – amelynek egyetlen feltétele a regisztrációs űrlap és egy angol nyelvű önéletrajz benyújtása – a regisztrált csapatoknak egy 5 órás online selejtezőn kell részt venniük március 3-án. A mezőnyből az előválogatón legjobban teljesítő 30 csapat kap meghívást a májusi, 24 órás döntőbe. A mintegy 5000 eurós összdíjazású versenyre a jelentkezés határideje február 23., regisztrálni a rendezvény hivatalos honlapján lehet.

Azóta történt

Előzmények