Holtan találták cellájában John McAfee-t

Vélhetően öngyilkos lett, miután a spanyol bíróság jóváhagyta a kiadatási kérelmet.

A spanyol hatóságok szerdán jelentették be, hogy a barcelonai Brians börtönben holtan találták a neves szoftverfejlesztőként, vállalkozóként és kalandorként is ismert John McAfee-t.

A hivatalos közlemény szerint a vizsgálat még zajlik, de erősen valószínűsíthető, hogy McAfee öngyilkosságot követett el. Arról is írnak, hogy a börtön személyzete megpróbálta újraéleszteni, de nem jártak sikerrel.

John McAfee-t, aki az általa alapított nagy vírusvédelmi vállalkozását már negyedszázada eladta, adócsalás vádjával tartóztatták le Spanyolországban, és a helyi bíróság tegnap döntött úgy, hogy megalapozott a gyanú, hogy 2016 és 2018 között olyan tetteket követett, melyek kimerítik az adóbűncselekmény tényállását, így ki kell adni őt az Egyesült Államok hatóságainak, hogy az USA-ban vonják felelősségre.

John McAfee-t tavaly októberben vették őrizetbe, majd novemberben az amerikai nagykövetség benyújtotta a kiadatási kérelmet, arra hivatkozva, hogy bár a szakember, vállalkozó 2014 és 2018 között több mint 10 millió euró bevételre tett szert, különféle trükkökkel elérte, hogy egyáltalán ne fizessen e bevételek után adót.

A mindig szenvedélyes, a „cirkuszi” jeleneteket kedvelő McAfee ezt a spanyol bíróság előtt tagadta, sőt, azt állította, hogy sok millió, cégein keresztül több milliárd dollár közterhet fizetett be az USA adóhatóságának, ám ez az adóhatóság „korrupt” – fogalmazta meg viszontvádját. Arra is hivatkozott, hogy ő már 76 éves, beteg, és ha az Egyesült Államokban elítélik, élete hátralévő részét börtönben fogja tölteni, így „méltányos elbánást” kért a bíróságtól.

A spanyol bíróság ezeket a kifogásokat elutasította.

Előzmények