Kommandósok tartóztatták le a McAfee alapítóját

Hirdetés


John McAfee

(Infobulvár) A hétvége egyik „hírcsemegéje” volt, hogy a nyugati sajtótermékek a helyi média tudósításaira támaszkodva számoltak be arról, hogy május elsején a belize-i hatóságok rajtaütöttek a világhírű biztonsági cég visszavonult alapítója, John McAfee laboratóriumán, lelőtték a kutyáját, a házkutatás során fegyvereket és engedély nélküli gyógyszereket találtak, így le is tartóztatták a Belize-ben hivatalosan orvosi kutatásokat vezető szakembert. McAfee-nek, illetve a kutatásokat végző alapítványának egyébként kilenc háza van az országban.

Egy helyi televízió, a Channel 5 beszámolója szerint az Orange Walk-i rendőrség harminc felfegyverzett tagja rohanta le a labort, betörték az (egyébként nyitott) ajtókat, majd a bent talált 12 embert megbilincselve kiállították a tűző napra – egész addig, míg körülbelül 12 óra alatt végeztek a házkutatással. Egyes híradások szerint az akciót a helyi rendőrség a belize-i szervezett bűnözés elleni hivatal különleges egységével közösen hajtotta végre.

A rendőrség azt közölte később, hogy engedély nélkül tartott fegyvereket találtak a házban – McAfee ezt tagadta, azt állította, hogy a rendőrök vitték el a fegyvertartási engedélyeket. A hatóság másik vádja a belize-i egészségügyi minisztérium információira alapult, mely szerint engedély nélkül gyártanak antibiotikumot a laboratóriumban.

A rajtaütés után nem sokkal elengedett, így szabadlábon védekező McAfee rémálomként jellemezte a történteket, és felháborodva közölte, hogy nem hitte volna, hogy egy demokratikusnak tartott országban, ahol ő ráadásul már kétmillió dollárnyi adománnyal támogatta a rendőrséget, szóbeszéd alapján így járjanak el a hatóságok. Közölte azt is, hogy nem hagyja annyiban a dolgot, és elégtételt fog követelni. A híradások szerint a 2009-es 100 millió dolláros vagyonát mára négymillióra apasztó McAfee arra gyanakszik, hogy a razzia bosszú volt azért, hogy egy helyi politikus kérését nem teljesítette, aki azt szerette volna, hogy a választásokon szponzorként támogassa őt.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények